"Hitler faszát megmentették
Egy szikla alá elrejtették
Ha Hitler fasza beszélni tudna
Azt mondaná: gyilkolj, még ma"

Angry Samoans: They Saved Hitler's Cock

Szerinted meddig nyúlnak vissza a punk gyökerei? A Ramones- és a Dictators-féle New Yorki képregény-rockig, vagy korábbra, a Stoogesig és a 13th Floor Elevatorsig, vagy esetleg egészen a megjelenésekor szintén zajongásnak tűnő jazzig?
Ha a punkot úgy képzeljük el, mint egy leágazást az autópályává szélesedő útról, akkor mindegyik lehetőség elfogadható. A Dictators mindenkit lemosott a pályáról, amikor éppen szükség volt már egy nagytakarításra, hiszen minden a kiüresedett rock ikonokkal volt tele (a Yes és Joan Baez öröksége persze nem adta meg magár könnyen.) Lou Reedet 1976-ban balfasz kis gyíknak nevezni, azért ez már valami volt.
Habár benneteket a nyolcvanas évek hardcore zenekaraihoz soroltak, legalábbis eleinte, mintha több közötök lenne a kaliforniai punk első hullámához, a Dickieshez, a Bagshez vagy a Weirdoshoz. Így van-e ez szerinted, és miért igen vagy miért nem?
Mi is az első hullámmal bújtunk elő a tojásból. Amikor Meltzerrel (szintén zenész) először láttuk a Weirdost 1976-ban azt énekelni, hogy "Én vagyok a pocok / A lyukadba bújok"... hát hogy is tudtunk volna ellenállni? És hát Alice Bag sokkal riasztóbb volt, mint bármi, amit az Agnostic Front nyújtani tudott. A nyolcvanas évek hardcore-ja nekünk csak ilyen levezető gyakorlatnak tűnt. A fürdővíz, ami jön a kiöntött a gyerek után. Nem sok közünk volt a hardcore címszó alatt futó dolgokhoz és nem is fogadom el, ha így nevezik, amit csináltunk.
Amikor Rodney elintézte, hogy félhivatalosan betiltsák a zenekart LA-ben és a kaliforniai külvárosok beachcore és hardcore színterein kezdtetek játszani, akkor egyszerűen a durvább közönség kényszerítette ki, hogy durvább és gyorsabb zenét játszatok, vagy amúgy is ebbe az irányba mentetek volna el?
Saunders agresszív konformista volt. Nagyon be akart illeszkedni, akármit is mond. Ironikus módon, hiszen ezzel szembe került a saját elveivel. Azért így visszatekintve, ez a zene sokkal jobban pofán vágott, mint a hardcoreban kötelező szabvány düh. De egyébként igen, azért háromszoroztuk meg a számok tempóját, mert nem akartuk kihívni magunk ellen a 12 éves kis pszichopaták haragját (akkoriban 20 év fölött már de facto nagyszülőnek számítottál.) A Samoa albummal, - akár hardcorenak veszed, akár nem, - hívtuk fel magunkra a figyelmet, de szerintem az első EP, az Inside My Brain sokkal ütősebb volt, tele gyűlölettel. Persze ez még kevés lett volna ahhoz, hogy Minor Threat-rajongóknak játszhassunk.
Amikor visszatértetek a gyökerekhez a Yesterday Started Today és az STP Not LSD lemezeken, mennyire érezted felfrissülésnek, hogy a hardcore kötelékéből kilépve Jefferson Airplane feldolgozásokat játszhatsz, amivel persze ugyanolyan sokk-hatást értetek el mint régebben a They Saved Hitler's Cock című számotokkal?
Egy idő után minden elveszti az újdonság-erejét. A Samoa lemez megjelenése körüli 3-4 év hamarosan fullasztóvá vált. Azt látni, hogy amint elkezdjük a Lights Out-ot, 200 gyerek kezd el kezében műanyag villával önmegvakítást imitálni, na ettől már teljesen valamiféle képregényhősnek kezdtem magam érezni. Túlságosan kiszámíthatóvá vált az egész, úgyhogy az egyetlen esély a vérátömlesztésre a hatvanas évek garázsrockjához való visszatérés volt.
Nem bántátok meg, hogy soha nem turnéztatok Európában, ahol jelentős rajongótáborotok volt?
Többször is szerettünk volna jönni, de nehéz volt, mert a zenekaron kívül is voltak elkötelezettségeink. Mike könyvelő volt, meghatározott éves szabadsággal, én meg egyetemre jártam. Ennek ellenére lett volna legalább két lehetőségünk egy 3-4 hetes turnéra. De Saunders mindegyik alkalommal megtorpedózta a tervet. Tuti, hogy repülés-fóbiája volt, mert egyszer amikor a dobosunk, Bill, majdnem szétrúgta a seggét, amiért visszautasított egy anyagilag roppant előnyös turnélehetőséget, akkor megtörve bejelentette, hogyha hajóval megyünk, akkor oké. Mivel így ez öt hét lett volna oda, öt hét vissza, és közben játszhattunk volna három-négy hetet, így egész nyárra el kellett volna szabadulnia a munkahelyéről, de az meg túl hosszú kiesés lett volna. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor Bill meg akarta vakítani a dobverőjével. Pedig milyen vicces lett volna, Szamoa hercegei áthajóznak az óceánon... Erről eszembe jutott valami kevésbé nyomasztó. Egyszer eljutott a hírünk az amerikai szamoaiak királyához, aki azt akarta, hogy lépjünk fel a rezidenciáján. Aztán a kezébe került egy lemezünk, és lemondta a meghívást. Könnyen jött, könnyen ment.
Miért különbözik annyira az a folk-rock, amit a mostani együtteseddel, a The Mistakennel csinálsz Metal Mike Samoans utáni próbálkozásaitól?
Saunders nem tud kinőni ebből a Ramones/Kiss/stb. infantilizmusból már 1991 óta, amikor a Samoans véget ért. Egyszerűen visszamaradt a fejlődésben, közel ötvenévesen Britney Spears pólókban mászkál. Aszem olyan 17 és fél éves lehetett, amikor nála megállt az idő.
És szerinted az miért van, hogy Nico (Velvet Underground) még mindig érdekesebb, mint a Nirvana, vagy a Rage Against the Machine?
Nézzük csak:
1.) Nicót elütötte egy kamion, Cobain önmagát likvidálta (5 pont Nicónak).
2.) Ha Nicót nem ütötte volna el a kamion, magától szétesett volna, viszont ha Cobain elszúrja az öngyilkosságot, biztos megpróbálja újra. (Nico innen már nem veszíthet.)
3.) A Marble Index, a Desert Shore és a Chelsea Girls gyönyörű számok voltak. A Nevermindról, vagy a Bleachről ezt sosem gondoltam (a Teen Spirit tetszett azért). A Nirvanát úgy felzabálta a Geffen, hogy csak az eredeti dolog maradványai élnek az emlékezetünkben. Ami a Rage Against the Machinet illeti, akkor már inkább a Throbbing Gristlere szavazok. Télleg, Nico a TG ellen, az már egy durvább menet lenne...

www.angrysamoans.com