1976 június 4. A manchesteri Lesser Free Trade Hallban ezen az estén a még alig ismert Sex Pistols játszik, akiket Pete Shelley és Howard Devoto hívott meg szülővárosába, hogy alakulófélben levő zenekarukkal közösen lépjenek fel. A Buzzcocks azonban a koncert napján még nem színpadképes, még mindig basszusgitárost keresnek és az egyik jelentkezővel éppen erre az estére beszéltek meg találkozót.

Mivel az érdeklődők létszáma a száz főt sem haladja meg, Malcolm McLaren, a Pistols menedzsere, a bejárat előtt állva próbálja becsalogatni az éppen arra járó fiatalokat. McLaren felfigyel egy odakinn várakozó fazonra, s miután rákérdez, hogy nem egy hirdetésre jelentkező basszusgitáros-e véletlenül, majd erre igenlő választ kap, beküldi Pete-hez és Howardhoz. Az így útbaigazított Steve Diggle aztán hamarosan a Buzzcocks tagja lesz, pedig egy másik hirdetésre válaszolt és valaki mással lett volna találkozója aznap este.

Rövidesen a géppuskakezű dobos csodagyerek John Maher csatlakozásával lesz teljes, hogy ezt a remek szójátékot alkalmazzuk, a Zümmögő Fütyik felállása. Így aztán alig hat héttel a balul sikerült koncert után ismét lekötnek egy koncertet a Pistolsszal ugyanazon a helyen és ezúttal már telt házas bulit csinálnak, a punk zene rohamosan növekvő népszerűségének köszönhetően. Innentől felgyorsulnak az események.

McLaren meghívja őket a londoni 100 Clubban '76 szeptemberében lezajló első punk fesztiválra, majd a gitáros/dalszerző Pete Shelley (sz. Peter McNeish) gondol egyet és az apjából kivasalt 250 fontból saját kiadót alapít New Hormones néven. Ezután '77 januárjában - miután a Pistols és a Clash társaságában részt vettek a legendás "Anarchy" turnén - megjelenteti a punk korszak első független kiadású EP-jét, a négyszámos Spiral Scratcht.

Nem sokkal a bemutatkozó mini-album megjelenése után azonban az énekes Howard Devoto (sz. Howard Traford) otthagyja a Buzzcockst, hogy Magazine néven létrehozza a punkot követő új hullám egyik jelentős zenekarát. Az énekesi teendőket Pete Shelley, illetve a az időközben gitárra váltott Steve Diggle veszi át, míg az így megüresedett basszusgitárosi posztra előbb egy rövid időre Garth Smith, majd Steve Garvey kerül.

"Egyszer kipróbáltad, hogy szórakoztasd magad / De ez egy olyan szokás, amelyik megragad" - ezek már a '77 végén az United Artistnál megjelent kislemez, az "Orgasm Addict" nyitó sorai, amelyben a zsebhoki árnyoldalait vázolja Shelley, speciális hangeffektusok kíséretében és nem kis felháborodást keltve. A nihilista Sex Pistolstól és a vadul politizáló Clashtől eltérően a Buzzcocks szövegei többnyire a tinédzserkori szerelmi csalódásokkal foglalkoznak, de punkosan cinikus megközelítésben. Zenéjükben az energikus punk gitárhangzás fülbemászó énekdallamokkal társul, megszületik a punk pop, amelyből aztán kifejlődhetnek a nyolcvanas, kilencvenes évek alternatív gitárzenekarai, a szintén manchesteri Smithstől a Nirvanán át egészen a Green Dayig.

A Buzzcocks 1978-ban két stúdióalbumot is megjelentet, az Another Music in a Different Kitchen és a Love Bites a punk éra klasszikusai közé emelik őket. A '79-ben kiadott A Different Kind of Tension, amelyen a számok nagyobb részét már nem Shelley szerzi, azonban megbukik, még a legelvakultabb rajongók is értetlenül fogadják a megszokott rövid punk pop slágerek helyett a pszichedéliába hajló, borongósabb számokat.

Ugyanebben az évben azonban megjelenik egy válogatás a Buzzcocks kislemezeiből, amelyek mindig is a zenekar legerősebb oldalát jelentették. A Singles Going Steady a kötelező Buzzcocks album, amelyen egymást követik olyan slágerek, mint a két percbe sűrített punk pop alapvetés "Love You More", a Fine Young Cannibals által is feldolgozott "Ever Fallen In Love?" és a basszusfutamaival galoppozó Godzillát idéző, szintén ellenállhatatlan "Promises".

Három újabb, ezúttal már kedvezőtlen fogadtatásban részesült kislemez megjelentetése után 1980-ban Pete Shelley elérkezettnek látja az időt a zenekar feloszlatására. A szétválást követően Shelley mérsékelt sikereket ér el elektro-pop szólóanyagaival (a legjobban az 1981-es Homosapien sül el), míg Diggle és Maher Flag of Convenience néven alakítanak új zenekart, mindenféle visszhang nélkül.

Aztán eljön 1989, nálunk lebontják a Vasfüggönyt, a Buzzcocks meg újra összeáll, hogy a Nirvanával turnézzon, majd '93-ban Trade Test Transmission címmel új lemezt adjon ki, ezúttal már Tony Barber basszusgitárossal és Phil Barker dobossal. A Green Day fémjelezte punk-hullám más klasszikus punk zenekarokat is újjáalakulásra késztet, de ilyen friss, zseniális, az újpunkokat ennyire porig alázó anyaggal csak a Buzzcocksnak sikerül előállnia. Ennek folytatása '96-ban jelenik meg All Set címmel, '99 szeptemberben pedig Angliában az EMI, Amerikában a független Go-Kart Records adja ki az újjáalakulás óta harmadik albumukat, a Modernt, amelyet 2003-ban követ az eddigi utolsó, cím nélküli lemez.

www.buzzcocks.com