Az első punk zenekar voltatok, amelyik kislemezt adott ki, és az első punk zenekar, amelyik amerikai turnéra indult, mégsem tartod magatokat punk zenekarnak?
De, de. Imádom amiről ez az egész punk dolog eredetileg szólt, de valahogy megváltoztak a dolgok, úgy '78 környékén, amikor az Exploited és a UK Subs hangzása vált az általánosan elfogadott punk hangzássá. Ez a kiabálós, hangos, dallamtalan dolog. Az első punk bandáknak, a Clashnek, a Pistolsnak, a Stranglersnek és a Damnednek mindnek dallamos volt a zenéje, de ez valahogy kiveszett a punkból. Emberileg kedvelem Charlie-t és a UK Subst, de képtelen lennék végighallgatni bármelyik lemezüket.
Nick Lowe keresett meg annak idején benneteket, hogy szeretne az első lemez producere lenni?
Nem, közös volt a menedzserünk, Jay Riviera. Nick ilyen csavargó alkat, egész életében a vidéket járta, és pub rock bandákban játszott gagyi slágereket. Azért esett rá a választás, mert abszolút nem értett a stúdiómunkálatokhoz, és ez inspirált minket. Ezért van az, hogy miközben a Pistols Never Mind the Bollocks lemezén tökéletes a dob- és a gitárhangzás, a miénk sokkal tompábban, amatőrebbül szól, mintha másfél nap alatt csaptuk volna össze az egészet, mint ahogy ez valójában történt.
A zenei gyökereid a korai hetvenes évek progresszív rockzenéjébe nyúlnak vissza.
Igen, és a mai napig szívesen hallgatok ilyen zenéket. A múltkor egy tampai lemezboltban véletlenül hallottam valamit, ami úgy szólt, mint a Soft Machine, egy kis Groundhogs beütéssel. Odamentem az eladóhoz, hogy mi ez, mire mondja, hogy egy új amerikai banda, a Zero Zero, a lemez címe meg AM Gold, és hogy milyen újszerű friss a hangzásuk. Szeretném megkérdezni ettől a zenekartól, hogy vannak-e Soft Machine lemezeik, és majdnem biztos vagyok benne, hogy nincsenek, egyszerűen ugyanazon az úton felfedezték maguknak ezt a hangzást, rányomták a fuzz effektet a Farfisa orgonára, meg ilyenek. Szóval szeretem a progresszív rockot, de csak azt az 5-10 százalékot, ami jó, nem az olyan abszolút szarokat, mint a Yes, vagy a Genesis. Ezek járatták le az egész műfajt.
Ilyen háttérrel hogyan kerültél a punk mozgalomba?
Tudtam, hogy valami történni fog, mert a hetvenes évek közepének zenéje elviselhetetlenül unalmas volt. Volt a Yes, a Genesis, az Emerson, Lake and Palmer, a disco, vagy az Osmonds, egyik rosszabb, mint a másik. A glam rock már kifáradt, valami újnak kellett következnie. Amikor egy hirdetésen keresztül találkoztam Brian Jamesszel , láttam, hogy határozott elképzelése van arról, hogy összehozzon valami látványosan újat, ami nekem addig nem jutott eszembe. Valami durvább, provokatívabb dolgot akart. A padlón aludtunk nála Rat Scabiesszel , és éjjel-nappal a New York Dollst nyomatta nekünk. Betanította nekünk az őrült számait, és láttam, hogy ez valami más, mint amit a többi zenekar csinált akkoriban.
Amikor találkoztál vele gitároztál, vagy basszusoztál?
Két bandában is gitároztam. Az egyik a Johnny Moped zenekar volt, amelyik kiadott egy egész jó kis punk lemezt Psychodelic címmel. Gyenge szóvicc, mi? A másik zenekaromat meg történetesen Oasisnek hívták, Elvis Presley feldolgozásokat játszottunk munkásklubokban, meg ilyenek. Emlékszem, folyton azon győzködtem őket, hogy változtassuk meg a zenekar nevét, mert ilyen idétlen névvel nem lehet egyről a kettőre jutni. Nekem ez valami abszolút halvaszületett zenekarnévnek tűnt, de mint közben kiderült, tévedtem.
Hallgattál ilyen pub rock zenekarokat, hogy Dr. Feelgood, meg Eddie and the Hot Rods?
Persze, ez volt az egyetlen dolog, amit érdemes volt hallgatni akkoriban.
A Ramones '76 júliusi londoni fellépésén kristályosodott ki, hogy mit is szeretnétek, mint a Clash vagy a Buzzcocks esetében, vagy addigra már kész elképzelésetek volt?
Mind ott voltunk azon a Ramones koncerten, ahogy az Eddie and the Hot Rods bulikon is, de ez a "p" betűs szó, hogy "punk", valahogy sose hangzott el. Senki sem mondta azt, hogy "akkor most csinálunk punk zenekarokat, és ebből lesz majd egy masszív mozgalom." Nem tudtuk, hogy mindannyian valami hasonló irányba haladunk, de mind ott voltunk azon a Ramones koncerten. Mindig ugyanazokat az arcokat láttam, Steve Jonest, Joe Strummert, Tony Jamest, szóval látszott, hogy valami kialakult, egy kis underground színtér, ami mindvégig underground maradt. Egyszerűen mindannyian ott voltunk a megfelelő időben, a megfelelő helyen, aztán idővel ebből az egészből valami mainstream dolog lett, akár akarták ezt a srácok, akár nem.
Meglepett, amikor a punk a Roxy-, 100 Club-, Nashville-féle kis klubokból átkerült olyan nagy helyekre, mint a Rainbow?
Igen. Én mindig azt gondoltam, hogy az emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy az igazi zenét az olyan zseniális zenészek csinálják, akik képesek csuklóból kirázni egy rakás tökéletesen megformált, gyönyörű hangot, mint Eric Clapton, és a többi faszszopó. Tényleg nem hittem, hogy ez az egész három-négy hétnél tovább tarthat, ezért akartunk zenekari fotót az első lemezünk borítójára... Erre amikor megjelentünk a fotózáson, egy rakás habostortával és borotvahabbal vártak ránk, hogy ezeket szét fogják kenni az arcunkon. Erről nem tudtam előre, és totál az volt bennem, hogy ez lesz az egyetlen lemez egész életemben, amin rajta leszek, és ezek meg itt összekenik az arcomat, és a nagynéném meg a bácsikám Glasgowban nem fognak felismerni a kibaszott lemezborítón. Teljesen ki voltam akadva, dühöngtem. Aztán amikor megláttam, milyen képet választottak az elejére, akkor mondom, rendben, nézzük mi van a hátulján... Nos, ott meg egy koncertfotó volt, amin én háttal állok. Bazmeg, ezt nem tudtam elhinni, kénytelen voltam vinni nekik egy útlevélfotót, amit ráraktak a koncertképre, oda, ahol a monitor volt, szóval végül mégis csak rákerült az arcom a borítóra.
Hogy kerültetek Amerikába, amikor itt még nem is jelent meg tőletek semmi?
Nem is tudom. Nagyon kis költségvetésű turné volt, játszottunk a CBGB's-ben. Emlékszem, az a hülye picsa Patti Smith üvöltözött velünk, hogy takarodjunk az öltözőből. ők voltak aznap este a második fellépő, nekünk meg a lehető leggyorsabban le kellett nyomni a bulit, jól viselkedni, összepakolni, és elhúzni. Erre ez, meg a gitáros csávó lehülyeseggfejezett minket. Na mondom, kösz szépen, így üdvözöl minket a New York-i punk színtér. És akkor átmentünk Los Angelesbe.
Ahol két bulit játszottatok, ugye?
Igen. A Televisionnel kellett volna játszanunk, de lemondták, úgyhogy végül a padlón kellett aludnunk valakinek a lakásában, aki a Weirdoes nevű zenekarban játszott. Egy elég sebtében összekapott, kis bulit nyomtunk. A bejáratnál ki volt téve egy doboz azzal a felirattal, hogy "járulj hozzá a Damned hazautazásának költségeihez", mert még a repülőjegyre se volt pénzünk.
Miért hagyják többnyire figyelmen kívül a Music for Pleasure albumot?
Mi mindig is egy ilyen kísérletező hozzáállású zenekar voltunk, szerintem sosem ismételtük magunkat. Persze vannak végig jellemző vonások, de minden alkalommal valami mást csináltunk. A második albumnál úgy gondoltuk, hogy jól van, megcsináltuk a punk lemezt a Damned, Damned, Damned-del, akkor most csináljunk valamit Syd Barrettel, az őrült pszichedelikus zsenivel. A Pink Floyd tagjainak bűntudata volt, amiért olyan durván bántak Syddel, ahogy kidobták a zenekarból, és tetszett volna nekik, ha azzal, hogy berángatjuk a stúdióba, újra aktiváljuk a legendás zenészi képességeit. Szóval felajánlották a stúdiójukat a lemezfelvételhez, mi meg ott ültünk, vártuk Sydet, aki az egyik példaképem, alig vártam, hogy találkozhassak vele, erre hatórányi várakozás után belép Nick Mason a Pink Floyd kibaszott dobosa, hogy "bocs srácok, de Syd mégsem tudta bevállalni, én leszek a producer." Nick Mason. Nem tudtuk elhinni. Mit csinál ez itt? A Pink Floyd akkori felállása finoman szólva nem volt népszerű punk körökben, mivel azt a rakás dinoszaurusz-szart képviselték, amitől próbáltunk megszabadulni. Így persze katasztrofálisan sült el az egész. A zenekar már feloszlásnak indult, Nick Masonnek meg fingja sem volt, mint kezdjen velünk, a keverésről nem is beszélve. Próbáltunk vele dzsemmelni, de még dobolni sem tudott. Nem tudta eljátszani a "Johnny Be Good"-ot. Visszakérdezett, hogy "az meg mi?" Katasztrófa volt.
Milyen érzés volt, amikor Robert Plant és Marc Bolan feltűntek a koncertjeiteken?
Imádtuk Marc Bolant, nagyszerű ember volt, mert... Néhányan a régiek közül megértették, hogy a punk egyszerűen csak más, egy kicsit veszélyes, de nem fogják miatta elveszíteni a munkájukat. Volt aki szerette, volt, aki nem. ők ketten nagyon bírták. Bolan nem csak a bulikra járt le, de elhívott minket turnézni is a T. Rexszel. Ez pont arra az időszakra esett amikor áttért az egészséges életmódra. Mi ott zabáltuk a zsíros műkaját az útmenti kajáldában, ő meg mackófelsőben kocogott az épület körül. Szép komótosan rendelünk magunknak még egy adag koleszterinbombát, közben az ablakon át látjuk, ahogy Bolan elhúz mellettünk. Leszokott a piáról, leszokott a drogokról, és erre meghalt autóbalesetben. ő rendes ember volt. Bezzeg Phil Collins ilyeneket mondott, hogy "megvizsgáltam ezt a punknak mondott jelenséget, és semmi értékelhetőt nem találtam benne." Micsoda seggfej, egyetlen lehetőséget sem mulasztanék el, hogy baszogathassam ezt a köcsögöt.
Összejöhetett volna a Machine Gun Etiquette, ha nincs előtte két évi kihagyás?
Azt hiszem, nem. Elmentünk megtanulni, hogyan kell számokat írni. Mert előtte sose csináltunk ilyet.
Skótként egyetértesz-e azzal, hogy a skót punk azért volt durvább az angolnál, mert azoknak a srácoknak semmijük sem volt a punkon kívül?
Talán, Londonban sokkal inkább divat volt ez az egész. Ott volt például a Bromley kontingens, akik csak ilyen unatkozó gazdag gyerekek voltak. Bromley egy gazdag negyed Dél-Londonban. A szüleiknek volt pénze, így lemehettek Malcolm butikjába megvenni a szakadt zakókat 200 fontért, ami ma is sok lenne, nemhogy akkor. Csak ezek az arcok hordták a punk divatot, a többi fiatal bement a turkálóba, vett valami vacakot, leszakította az ujját, és teletűzdelte biztosítótűvel. Én a munkásosztálybeli vonallal tudtam azonosulni, mivel onnan jövök. Van ez a vita a két oldal között, hogy akkor most maguk a zenekarok hozták létre ezt a punk jelenséget, vagy Malcolm, Jamie Reid, és Bernie Rhodes, ezek az egyetemet végzett fazonok, akik a háttérben kézben tartották a szálakat. Ez utóbbi vonalat képviseli Jon Savage England's Dreaming című könyve, ami egy rakás szar, ajánlom helyette Johnny Rotten könyvét, a No Blacks, No Dogs, No Irisht.
Igazságtalannak érezted, amiért a Damnedet eleinte valamiféle vicczenekarként könyvelték el? Ha így volt, bosszantott ez?
Igen. Mert legalább annyi komoly mondanivaló szorult ebbe a zenekarba is, mint a többibe, még ha a színpadon kissé túl is játszottuk a szerepünket. (nevet) De Johnny Rotten is színészkedett a színpadon. Ettől még rendes csávó, és az előadás is nagyon fasza volt. Nagyon. Miközben a Clash arról énekelt, hogy "nincs már Elvis, se Beatles, se Rolling Stones", nyugodtan vásárolták tovább a nevezett előadók lemezeit.
Ezt képmutatásnak tartottad részükről?
Akkoriban igen. Különösen ha belegondolsz, hogy arról volt először szó, hogy ez a punk dolog nem lesz része ennek a rohadt zeneiparnak, hanem felforgatjuk az egészet, megszabadulunk azoktól a szörnyű dolgoktól, amik a rockandroll kellékeivé váltak, a kokaintól, a grupiktól, és a dagadt, szivarozó kiadós főmuftiktól, majd jól elküldjük ezeket az arcokat a picsába. Erre, ugye, a Damned leszerződött egy kis kiadóhoz, a Stiff Recordshoz, mert elhittük, amiről beszéltünk, és mit csináltak a többiek? Leszerződtek a lehető leggusztustalanabb multihoz, akihez csak tudtak. Ez is képmutatás volt, ki is akadtam rajta akkoriban. Persze közben megtanultam, a kis kiadók is úgy ki tudnak fosztani, ahogy a nagyok soha.
Van valami összefüggés aközött, hogy az Offspring feldolgozta a "Smash It Up"-ot a Damnedtől, és hogy Dexter kiadójához, a Nitróhoz szerződtetek?
Dexter szeret minket.
Bár az utóbbi öt évben stabil volt a zenekar felállása, egy Fat Wreck válogatáson szereplő félperces számtól eltekintve semmi újat nem adtatok ki. Miért?
Ezalatt az idő alatt nekem is voltak más zenekaraim, Dave-nek is ott volt a Phantom Chords, miközben a Damnedet is csináltuk. Aztán megkeresett minket a kiadó, és akkor azt mondtuk, hogy tényleg, régebben lemezeket is szoktunk felvenni, nem is rossz ötlet.
Készen voltak már a számok, amikor a stúdióba mentetek?
Igen, már előre megírtuk őket. Nem is hiszem, hogy valaha is csináltunk volna ilyet. Általában három-négy szám volt meg előre, a többit a stúdióban írtuk, aztán ott meg ment az üvöltözés, meg a verekedés. Az én számom jobb, mint a tied, te geci, meg ilyenek. Most rászántunk egy pár hónapot, hogy összerakjunk egy komplett anyagot a felvételek megkezdése előtt.
Meglepett, hogy az első adag már el is fogyott a lemezből?
Mert biztos nem nyomtak eleget. Nem tudom mennyit, de nem eleget, ha máris elfogyott. De tényleg egy csomó jó szám van rajta, ez egy minőségi lemez, egy kis zenei kalandozás. Nem sok olyan lemezt hallok, ami tetszene is, pedig sokat veszek. Ezen nincsenek töltelék-számok, és én az ilyen albumokat szeretem. Kiábrándító, ha egy lemezen csak 3-4 jó szám van, mint a New Radicals lemezen, hiába szenzációs az a kislemez.
Most teljesen leköt a Damned, vagy van időd szóló produkciókra is?
Ez az egyetlen dolog, amihez értek, bár vécépucolónak is elég jó voltam. Amikor benyújtottam a lemondásom az önkormányzatnak, azt mondták, fenntartják nekem az állást, ha akarok, bármikor visszamehetek. Ez nagyon rendes volt tőlük, így legalább lesz hova mennem, ha mégse jönne be a dolog.
Mindjárt vége az amerikai turnénak, egyenesen mentek vissza Angliába?
Igen, jön a klotyó-turné. Vissza az alapokhoz. Merthogy más ám a hazai közönség, mint az amerikai. Itt vegyes a kép, vannak a pogózó punkok, az öreg fazonok, a kiscsávók, és elöl mindig van három-négy sornyi csini goth kiscsaj. Angliában ez nincs. Ott csak ezek az ocsmány arcok vannak a "Fuck Off and Die" pólóikban, akik rázzák az öklüket az arcodba és azt üvöltik, hogy "Gyorsabban, geciii!". Szóval, jön a klotyó-turné. Eddig élveztem a bulikat, mindig hülyeségeket kiabálunk egymásnak a közönséggel, és kérik a goth számainkat is. Salt Lake Cityben leestem a színpadról, és alaposan bevertem a térdem. Előrehajoltam, hogy levegyek egy kék parókát egy transzvesztita fejéről, de nem sikerült.
Fel akartad venni?
Persze. Johnny Rottennek igaza volt, nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassalak benneteket, szórakoztassatok ti engem. Ha nem kapok vissza valamit a közönségtől, nem indul be a buli.

www.officialdamned.com