D.O.A.
2002. Július 1-én kilenc év után ismét fellépett Budapesten a legrégebbi folyamatosan működő kanadai punk zenekar, a D.O.A., a Win the Battle című új lemezt népszerűsítő turné keretében. Joey "Shithead" Keithley énekes-gitáros zenekarvezetővel Rocco beszélgetett a koncert előtt politikáról, jégkorongról, a Dead Kennedysről, és persze a D.O.A. közel negyedszázados történetéről.
Jövőre 25 éves lesz a zenekar. Mi ösztönöz benneteket ennyi év után is a zenélésre?
Először is, így jól érezzük magunkat. Aztán, a zene kiváló eszköz arra, hogy kifejezd a gondolataid, és eljuttasd ezeket az emberekhez. Szeretem megnevettetni, vagy megríkatni a közönséget, esetleg egyszerre mindkettőt.
Ugyanakkor politikai ambícióid is vannak, a Zöld Párt színeiben többször is indultál a választásokon. Hogyan tudtad volna összeegyeztetni a zenéléssel, ha megválasztanak?
Valóban, háromszor is indultam, utoljára tavaly, amikor a szavazatok 15 százalékát kaptam, és harmadik lettem a választókörzetemben, Vancouverben. Mivel British Columbia tartomány törvényhozása, ahová bekerülhettem volna, csak fél évig ülésezik, a maradék fél évben így is tudtam volna turnézni. Vicces elképzelni, ahogy a választóim anyáznának, amiért ahelyett, hogy a problémáikkal foglalkoznék, Európában bulizok a zenekarral. De igazából nem számítottam rá, hogy nyerek, csak kihasználtam a kampány adta lehetőséget a gondolataim kifejtésére. Viszont majd szeretnék indulni a polgármester-választáson, de csak később, úgy öt év múlva, amikor már 50 éves leszek, mert egyelőre túlságosan lefoglal a zenekar.
Az új albumotok, a Win the Battle, négyéves hallgatás után jött ki. A következő lemezig is ennyit kell majd várni?
Most télen szeretnénk felvenni a következőt, reményeim szerint össze tudok hozni addigra egy saját stúdiót a házamban, és akkor ott megcsinálhatnánk. Szeretnénk kihozni egy dupla koncertlemezt is, ami felölelné a D.O.A. eddigi történetét. Most jött ki DVD-n egy '89-es koncertfelvételünk, amin Jello Biafra is szerepel, valamint szintén DVD-n megjelent egy videó-gyűjtemény, D.O.A.'s Greatest Shits címmel. A Festival of Atheists utáni kihagyás oka az volt, hogy beindítottam a saját kiadóm, a Sudden Death Recordst, és ez rengeteg időmet elvette.
Hogy megy a kiadó? A Real McKenziestől adtok még ki valamit a jövőben?
Jól megy, működik a dolog. A Real McKenzies már az Honest Don's-nál van, de szeptemberben azért kihozunk tőlük egy koncertlemezt Pissed Tae th' Gills címmel.
Hogyan határoznád meg a politikai meggyőződésed? Anarchista vagy?
Igen, valamiféle anarchista. Persze sokak szerint ez ellentmond azzal, hogy egy politikai párt színeiben indultam választásokon, de szerintem a cél érdekében minden eszköz igénybe vehető.
És amikor a számaidban olyanokat énekelsz, hogy "halál a multikra", akkor konkrétan milyen lépéseket javasolsz a globalizáció negatív hatásai ellen küzdeni akaróknak?
Például, ha az ontariói Hamiltonból egy vállalat el akarna költöztetni egy acélművet Brazíliába, ahol harmadannyi bérért dolgoznának a munkások, vagy Indonéziába, ahol a kanadai bér tizenötödéért is találnának munkaerőt, akkor a kormány közbeavatkozásával fel kéne ajánlani a munkásoknak, hogy megvehessék a gyárat a vállalattól. Bizonyított tény, hogy ha a munkások tulajdonrészt szereznek, nő a termelékenységük.
Akkor szerinted államosítani kéne a gyárakat?
Nem, mert akkor jönne a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és jól megbaszná az országot. Inkább adókedvezményekkel lehetne a kisebb vállalkozásokat támogatni a nagyokkal szemben. Amerikában az utóbbi időben egymást falták fel a nagy cégek, hogy felhajtsák a részvényárakat, de ennek olyan látványos összeomlások lettek az eredményei, mint amit az Enron, vagy a WorldCom esetében láthattunk. A felelősöket, akik miatt most sokan munkanélkülivé váltak, valószínűleg lecsukják majd, de nekem jobb ötletem van: visszahoznám a kátrányba és tollba forgatást, meg a kalodát. Ha nyilvánosan megszégyenítenék a bűnösöket, annak nagyobb elrettentő ereje lenne. Nálunk Kanadában mostanában kisebb vétségekért nem börtönbe küldik az indiánokat, hanem a bűnös kap egy túlélő-kést, és kizavarják az erdőbe, ahonnan csak hónapok múlva jöhet vissza. Így van ideje gondolkodni, és nem kerül rossz társaságba, mint ahogy a börtönben kerülne.
Láttam, hogy ide is hoztatok magatokkal hokiütőket. Megvan még a hoki csapatotok?
A D.O.A. Murder Squad már négy-öt éve nem játszott mérkőzést, de ősszel szeretnénk újra kezdeni. Van egy rádióállomás nálunk, amelyik nem hajlandó játszani a számainkat, és ezért a jégen szeretnénk elégtételt venni.
A NoMeansNonak van egy hoki-punk mellékprojektje, a Hanson Brothers. ők mennyire pengék a jégkorongban?
Tudnak játszani, de nem olyan jók, mint a D.O.A. Játszottunk meccseket olyan zenekarok ellen, mint a Bad Religion, vagy az SNFU, és csúnyán elvertük mindegyiket.
Mi a véleményed a Dead Kennedys körüli botrányról?
Az Alternative Tentacles mindig tisztességesen bánt velünk. Jello nagyon korrekt ember, nem hiszem, hogy szándékosan lehúzta volna a többieket. Meg kellett volna beszélniük a dolgot, nem rögtön az ügyvédekért rohanni. De a többiekkel is jóban vagyok, még Brandon Cruz, az új énekes is régi barátom. Mondjuk, nehezen tudom elképzelni ezt az új felállást, hiszen a zenekarban Biafra volt a fő attrakció.
Melyik lemezeiteket szereted a legjobban?
A legelsőt, a Something Better Change-et, aztán a Biafrával közös Last Scream of the Missing Neighborst, illetve még a koraiak közül a War On 45-ot. Gondolom, most azt kellett volna mondanom, hogy a legújabbat, de az nem lenne igaz.
Közel negyedszázad alatt 12-en fordultak meg rajtad kívül a zenekarban. Miért volt ilyen nagy a jövés-menés?
Valószínűleg nehéz velem kijönni. Azért a legtöbb volt taggal jóban vagyok, néha megbeszéljünk mekkora seggfejek voltunk, amikor összevesztünk... Háromezer koncertet játszottunk eddig, ebből azért volt egy pár, ami nem sikerült jól, és veszekedés lett a vége. De ezekkel a srácokkal (The Great Baldini - dob, Kuba - basszus) most jól kijövök. Novemberben Japánban turnéztunk, tavasszal Kanadában, most itt vagyunk, aztán Amerikában turnézunk...
Honnan kaptad a "Shithead" becenevet, és mit szóltak hozzá a gyerekeid, amikor először hallották?
Dimwit, az eredeti dobosunk, - aki gyerekkori barátom volt, és sajnos időközben heroin-túladagolásban meghalt -, javasolta a legelején, hogy legyen Joey Shithead and the Marching Morons a zenekar neve, aztán ez rajtam maradt. A gyerekek az iskolában hallották először. Odajött hozzám az egyik, hogy "apa, a tanárnő szerint van valami gúnyneved", mire azt mondtam, hogy "igen, én vagyok a Penge, mert annyira jól gitározok", de nem hitte el, meg kellett mondanom az igazat.
'93-ban már jártatok itt, azóta mennyit változott az ország?
Úgy emlékszem, akkor még csak egysávos volt az út, amin jöttünk. És egyszer, a semmi közepén megállított egy rendőr, hogy nem ég a kisbusz lámpája. Meg akart büntetni, de nem volt forintunk, valutát meg nem tudott elfogadni, mire megkérdeztük, hogy mi lenne, ha felkapcsolnánk a lámpát, és tovább engedne minket. Ennyiben maradtunk. Végül is már az elején otthagyhattuk volna, mert gyalog volt, nem tudott volna utolérni... Most már kétsávos az út, és miközben akkor még csak a belvárosban volt McDonalds, most már az út mentén is mindenhol ott van, sajnos.
www.suddendeath.com

