1980. Birmingham, Anglia. Colin Abrahall tizenkilenc éves Rolls Royce-gyári melós és három haverja (Jock Blyth-gitár, Ross Lomas-basszus, és Wilf-dob) olyan bandák hatására, mint a Stranglers, a 999, a Cramps, a Lurkers, a Sex Pistols, a Motörhead, az X-Ray Spex, és a Damned megalakítják Grievous Bodily Harm nevű zenekarukat, ami röviden annyit tesz: Súlyos Testi Sértés. Jock, aki tizenöt éves kora óta punk, a mindennapok kilátástalan unalmát jelöli meg végső okként a zenekar alapítására, és tulajdonképpen a punk életforma választására. Nyolcvanegyben sikerül leszerződniük a Clay Recordshoz, ami egy mániákus lemezboltos, Mike Stone alig egy évvel azelőtt összehozott kiadója volt (ő adta ki a Discharge első kislemezét a Realities of War-t is). A GBH is egy kislemezzel indított, ez volt a Leather, Bristles, Studs and Acne. Majd nem sokkal később újabb két kislemezzel hozakodtak elő, ezek voltak a No Survivors és a Sick Boy, az utóbbiról az Am I Dead Yet nótát játszotta a BBC Radio 1, természetesen a késő esti órákban.

Az első nagylemez tulajdonképpen az addigi kislemezek gyűjteménye, Leather, Bristles, No Survivors and Sick Boy címmel jelenik meg '82-ben. Ebben az évben jön ki a második, de valójában az első "rendes" LP, és ez nem más mint az alapmű, a legnagyobb isten, a City Baby Attacked By Rats, amire egyedüli hírmondóként felkerült a Sick Boy, olyan "slágerok" társaságában mint, a Time Bomb, a Slut, a Gunned Down vagy az I Am the Hunted. Tökéletes, minimalista, arcba mászó hard-core punk alapmű ez a lemez.

'83-ban átmennek turnézni Amerikába, amolyan parttól partig jellegű dolog ez, Bostontól Los Angelesig nyomatják a jó kis brit punkot. A nyugati oldalon például együtt játszanak az akkoriban aduász Social Distortionnel. És ugyanebben az évben jön ki egy új lemez, a City Babys Revenge, amelyen kissé visszafogták a tuti porszívó gitárhangzást, ami az első lemezen annyira ott volt, de így is korrekt lemez, biztosítótűvel feldíszített pelenkában nyomuló punk kisdeaddel a borítón. Majd két újabb kislemez, két-két számmal, a Give Me Fire/Man Trap, és a Catch 23/Hellhole, aztán '84-ben a változatosság kedvéért még egy kislemez a Do What You Do, kissé enervált punk rockkal.

Kábé eddig tart a zenekar "nagy" korszaka, aztán valami történik, amit sokféleképpen lehet nevezni, útkeresés, csömör, ötlethiány, vagy bármi más, mindenesetre ekkoriban az élpunk zenekarok vagy elkurvulnak (Discharge, ANL) vagy valami elképesztően béna lemezt adnak ki (Exploited: Horror Epics). Nem kivétel ez alól az általános "válság" alól a GBH sem. '86-ban kiadót váltanak (a Rough Justice-hoz szerződnek) és "előjönnek" a Midnight Madness and Beyond lemezzel, ami úgy szar ahogy van, a tartalom és a forma egysége, rossz hangzás, szar számok, összesen talán két nóta van a lemezen, amit ásítás nélkül végig lehet hallgatni.

Egy gyors doboscsere után (Wilf helyett Kai került a dobok mögé, egyenesen Németországból, egy Napalm nevű zenekarból) a '87-es No Need To Panic lemez kicsit jobban sikerül, itt rátalálnak egyfajta punkosított speedcore stílusra, ezt kenik végig a lemezen - vagy azt is mondhatnám a mai napig. A szokásos USA turné után, ahol, hogy, hogy nem, Jock a könyökét töri, tovább nyüstölik saját kis stílusukat. '88-ban megjelenik a Wot A Bargain, ebben az évben eljutnak Brazíliába is. Majd ismét egy "elmegy" lemez, az A Fridge Too Far, aztán '90-ben a From Here to Reality ami jobb, mint az előző három lemez együttvéve, de a "klasszikus" lemezekkel így sem lehet egy napon említeni.

A '92-es Church Of The Truly Warped lemez után két évig tartó turnézásba kezd a zenekar, új lemez viszont nem készül, mert a Rough Justice rossz néven veszi, hogy a zenekar kirúgja a menedzsert. Így a német We Bite kiadónál kötnek ki, itt jelenik meg '96-ban a Punk Junkies, ami '83 óta a legjobb GBH lemez. Mindeközben a jó öreg Clay kiadó szépen lassan kiárusítja az egykor a birtokába jutott GBH felvételeket, mert a zenekar szerződésében nagy okosan lemondott a jogokról. '99-ben az amerikai Hello Recordsnál jelenik meg Punk Rock Ambulance címmel egy a Billyclub zenekarral közös split EP, ismét új dobossal (Scott Preece). Közben '98 január 2-án zseniális részeg koncertet adnak Budapesten az E-klubban, majd Pécsett is fellépnek.

Az új lemez 18 számát 2002 januárjában vették fel. Február végén megejtettek egy kisebb cseh-szlovák turnét, aztán márciusban hat év után végre újra előálltak egy stúdióalbummal. A GBH, főleg a korai időszakban, a punkosított Motörhead alfája és omegája volt, alig vártam már a viszatérést.

Masu

Hivatalos GBH honlap