Greg Graffin, Bad Religion
A punkot sokféleképpen fel lehet fogni, Greg Graffin a tudományos megközelítés híve. A Bad Religion több mint húszéves törzsfejlődésének újabb mérföldkövéhez érkezett az ismét Brett Gurewitzzel a fedélzeten, ismét az Epitaphnál megjelentetett The Process of Belief albummal. Remek alkalom volt ez, hogy feltegyük kérdéseinket a mostanában a vallás és az evolúció kapcsolatának filozófiai mélységeit kutató Gregnek.
Minek köszönhető, hogy Brett visszatért a zenekarba, és a Bad Religion újra az Epitaphhoz szerződött? Rájöttetek, hogy annak idején kölcsönösen rosszul döntöttetek, vagy ez volt a zenekar fejlődésének szükségszerű menetrendje? Fel tudod idézni, hogy annak idején miért távozott Brett?
Brettnek személyes okai voltak a távozásra. Most már tisztában van vele, hogy az okok, amelyeket annak idején említett, nem a valódi érzéseit tükrözték… Ezekre csak azért volt szüksége, hogy ne kelljen beismernie a zenekarnak és saját magának, hogyan is érzett akkor valójában. A távozása miatt a zenekarnak nem volt más választása, mint hogy folytassuk nélküle, legjobb tudásunk szerint. A dolgok maguktól fejlődtek tovább ebbe az irányba, és most a kör bezárult.
Azzal, hogy visszatértetek egy keményebb, karcosabb hangzáshoz egy olyan időszakban, amikor a végletekig felhígított poppunk folyik a csapból is, mintha azt akarnátok mondani, hogy rossz irányba fejlődött a melodycore műfaj, amelynek ti raktátok le az alapjait. Egyetértesz ezzel? Mennyiben játszottak közre a váltásban az előző két albumotokat ért kritikák?
A visszatérés a korábbi hangzáshoz a rajongóink túlnyomó többségének kívánsága volt, akik azt szerették volna, ha ismét a klasszikus stílusban játszunk. Tudtuk, hogy hatalmas kihívás lesz egy olyan lemezt készíteni, ami visszatér a klasszikus stílushoz, de egyúttal modern is. Azt hiszem, eléggé közel kerültünk a célhoz, majdhogynem maradéktalanul sikerült ezt megvalósítani.
Dalszerzőként mennyiben volt más ismét Brettel dolgoznod, mint nélküle az elmúlt néhány évben? A számírás most egész modern módon zajlott, hiszen az Interneten küldözgettétek egymás stúdióiba az ötleteket. Meg lehet egyáltalán különböztetni, hogy melyik szám kié? (A személyes kedvenceim a Sorrow és az Epiphany.)
Csak most jöttem rá, milyen nehéz is volt egyedül megírnom a számokat a korábbi lemezekhez. Együtt egy csapatot alkotunk, s akár a sportban, társak nélkül itt is sokkal keményebben kell küzdeni. A számok, amiket említettél, jól jellemzik kettőnk különböző stílusát… és mégis szinte lehetetlen megmondani, melyiket ki írta… És mi éppen ezt szeretjük az együttműködésünkben.
A "Kyoto Now" című szám témája Bush elnök meghátrálása a Kyotói Egyezmény aláírásától. Miért tartottad fontosnak, hogy ezzel a témával is foglalkozzatok az új lemezen?
Ez az ügy az egyik legalapvetőbb problémára világít rá a kormányunk politikájával kapcsolatban… Nem törődnek a jövővel! A történelmünkben számos példa van arra, hogy addig halogatunk dolgokat, amíg tragédia történik, és akkor kezdünk kapkodni valami gyors pillanatnyi megoldás után, amikor általában már késő van. A környezettel kapcsolatban nem várhatunk addig, amíg túl késő lesz, ezért most kell olyan politikát folytatni, amelyik a széndioxid-kibocsátás csökkentését célozza.
A januárban indult amerikai turnétok után jöttök Európába is? Lesz ideje Brettnek a koncertezésre az Epitaphos teendői mellett?
Brett a legtöbb idei koncertünkön játszani fog, de nem mindegyiken. Európába a nyáron jutunk el, remélhetőleg sok fesztiválon játszunk majd, most várjuk a meghívásokat a szervezőktől.
Volt időd befejezni a Ph.D. fokozat megszerzéséért folytatott tanulmányaidat a zenekarral kapcsolatos teendők mellett? Miről szól a szakdolgozatod?
Nemrég tettem le a szóbeli vizsgát, ami azt jelenti, hogy most már a végső, "diplomamunka-írási" szakaszban tartok. A szakdolgozatomból egy könyv lesz, ami az evolúcióval és a vallással, illetve az ezek különböző filozófiájából adódó konfliktusokról szól majd.
Elég érdekes a jelenlegi felállásotok, hiszen három gitáros is van a zenekarban. Nem is emlékszem hasonlóra a punk zene történetében. Ugyanakkor a lemezen ez nem annyira feltűnő, hiszen gyakran játszanak azonos témákat. Akartok tovább kísérletezni a felállás adta hangzásbeli lehetőségekkel a jövőben? És hosszabb távon is meg akarjátok tartani mindhárom gitárost?
Egyik gitárostól sem áll szándékunkban megválni. Izgalmas számunkra ez az új felállás, mert a próbákon a három gitáros valami hihetetlenül hatalmas hangzást tud produkálni.
Az új lemez megjelenését eredetileg októberre terveztétek. A szeptemberi terrortámadások miatt halasztottátok el végül?
Mázlink volt. Elcsúsztunk a nyári felvételekkel, és rájöttünk, hogy nem fogjuk tudni időben leadni az Epitaphnak az anyagot. (Három hónap felkészülési időre van szükségük, amíg ki tudnak hozni egy lemezt.) Szóval kitoltuk a megjelenést… és akkor jött szeptember 11.
A terrortámadások hogyan hatottak a megítélésetekre Amerikában? Olvastam, hogy az áthúzott keresztet ábrázoló "Crossbuster" logótokat most sokan "hazafiatlannak" tekintik. Gondolod, hogy a jelenlegi helyzetben még keményebb az üzenet, amit ez a szimbólum hordoz?
A "rossz vallás" koncepciója manapság relevánsabb, mint bármikor ezelőtt. A vallási fanatizmus rombolta le a World Trade Center tornyait, és azt hiszem, ez mindenki szerint tragikus. A nacionalizmus is csak egy másfajta vallás, ami szintén nagyon sokat tud ártani a humanitárius ügyeknek. Mi humanisták vagyunk, és egyúttal amerikaiak is, akik nem gondolják, hogy a "Crossbuster" logo bármit is állítana, akár jót, akár rosszat, a hazafiassággal kapcsolatban.
2000 nyarán a Blink-182 előzenekaraként turnéztatok, amit sokan szégyennek tartottak, hiszen ez a zenekar az általatok kifejlesztett stílus legkommerszebb változatát űzi. Visszatekintve helyes döntésnek tartod, hogy ebbe belementetek?
Nem hiszem, hogy okos dolog lenne megtörtént dolgok felett sajnálkozni. Sokat tanultunk, abból, hogy velük turnéztunk, és ők is sokat tanultak tőlünk. Szórakoztató turné volt, és semmiféle negatív következménye nem lett hosszabb távon.
Hogyan találtatok rá Brooksra, az új dobosotokra? És mit csinál Bobby most, hogy fel kellett adnia a dobolást?
Bobby most költözik New Yorkba. Brookst a barátaink ajánlották. Rengeteg zenekarban játszott már Los Angeles környékén, és mivel ez egy elég kis színtér, mindenki hallott már róla. Öt dobost próbáltunk ki, és ő volt a legjobb.
A haverom szerint a Bad Religion tulajdonképpen egy modern folk zenekar, elektromos gitárokkal. Ehhez mit szólsz?
Lássuk csak, a népzene általában konkrét eseményekkel foglalkozik, a számaink szintén. A népdalok tömörek, a számaink szintén. A népdalok nagyon dallamosak, a mieink is. A népzene nem a magamutogatásról szól, ahogy a Bad Religion sem… Azt hiszem a haverodnak valahol igaza van.
Arról mi a véleményed, hogy létezik az Interneten egy "Bad Religion szótár", ahol a dalszövegeidben használt speciális szavakat fordítják le köznyelvi angolra, az átlag hallgatók számára?
Hát, ha ez segíti, hogy megértsék ezeket a szövegeket, akkor azt hiszem, ez egy jó dolog. De sosem használunk szándékosan bizonyos szavakat azért, hogy összezavarjuk a hallgatókat, inkább a tömörségre törekszünk.
2000 nyarán felléptetek a Sziget fesztiválon. Hogyan emlékszel erre vissza? Igaz, hogy részben magyar származású vagy?
Szeretem a magyar embereket, és az ottani fesztiválokat. A gyerekeim negyedrészt magyarok, mivel a volt feleségem félig magyar, ezért rokonnak érzem magam az ottani emberekkel.

