Először is néhány olyan dologra szeretnék rákérdezni, amelyek magyarázatra szorulnak a Today's Empires, Tomorrow's Ashes számaival kapcsolatban. Miről szól a lemezt indító "Mate Ka Moris Ukun Rasik An", és mit jelent ez a cím?
Chris: A szám Kelet-Timorról szól, amit Indonézia mintegy 25 éve annektált, az Egyesült Államok és Kanada hallgatólagos beleegyezésével. Az eltelt évek alatt kialakult itt egy ellenállási mozgalom, és nekünk alkalmunk nyílt találkozni ennek a mozgalomnak az egyik aktivistájával, egy Bela Galhos nevű nővel, aki elmesélte nekünk a történetét. A szám címe egy betiltott kelet-timori ellenállási jelmondat, ami annyit tesz, mint "A függetlenségért életre-halálra". Ezt egyébként a koncerten is el fogom mondani.
A "Back to the Motor League"-et a Dead Kennedys "Chickenshit Conformist"-jának folytatásaként értelmeztem, hiszen nem csak az MTV által nyomatott mainstream rockot, hanem a punk színtéren belüli elitizmust is kritizáljátok benne. De mi is pontosan az a Motor League?
Chris: Valóban, utaltunk is a szövegben erre a Dead Kennedys számra, mivel ugyanazt a hozzáállást fejezi ki. Itt foglaltam össze azokat a dolgokat, amiket kiábrándítónak tartok, például, hogy kezdetben idealista módon álltam a punk kultúrához, de idővel egy csomó olyan dologgal kellett szembesülnöm ennek kapcsán, amitől rosszul leszek... A Motor League az egyik régi munkahelyem volt. Nálunk Kanadában télen olyan hideg van, hogy gyakran nem indulnak be a kocsik, vagy elakadnak valahol egy hóbuckában, és ilyenkor a Motor League-től kérnek segítséget. Nekem a telefon mellett kellett ülnöm egész éjszaka, hogy fogadjam a segélykérő hívásokat, és kiküldjem a vontatókat. A refrénben arról éneklek, hogy időnként szívesebben mennék vissza erre a szar munkahelyre, mint hogy ezzel a rengeteg "punk" címszó alatt futó hülyeséggel foglalkozzam.
A Today's Empires radikálisan különbözik az előző két lemeztől. Nem csak zeneileg, a szövegekben is sokkal kevesebb az irónia. Tudatosan próbáltatok megkomolyodni?
Chris: Nem igazán. Olyan sok idő telt el az utolsó két lemez megjelenése között, hogy a kívülállóknak a változás drámainak tűnhet, de számunkra ez természetes fejlődés volt.
A Today's Empires CD füzetében azt írjátok, hogy Isten mindent megtett, hogy meggátolja az album megjelenését: lábakat tört el, ujjakat vágott el, és még egy megvadult szarvast is rátok küldött. Ez utóbbi eset hogyan történt?
Chris: Egy alkalommal útközben megálltunk egy nemzeti parknál pihenni az Egyesült Államokban, és majdnem megölt egy jávorszarvas.
Jord: Egy nőstény volt, amelyik féltette a kicsinyét. Először engem és Toddot vette észre, amint a fák között sétáltunk, és kikergetett minket onnan, aztán észrevette Christ, aki a másik oldalon sétált, és őt vette üldözőbe.
Chris: És hogy le tudjam rázni, olyan hasadékok között kellett szlalomoznom menekülés közben, amelyeknek az alján a vulkanikus tevékenység következtében kénsav képződött. Ha beleesek egy ilyenbe, végem van.
A szövegeitekkel, illetve az ezekhez mellékelt esszékkel, meg akarjátok ismertetni az emberekkel a multinacionális cégek által véghez vitt környezeti pusztítást, a fejlődő országok kizsákmányolását, és a többi bűnt, amit ezek elkövetnek. De mit tehetnek azok, akikben már tudatosultak ezek a dolgok? Mi lehet a következő lépés? Hiszen a boltban már szinte csak a különböző multik termékei között választhatunk, és a politikai pártok közül is csak olyanok kerülhetnek hatalomra, amelyek mögött ott vannak ezek a cégek...
Jord: A legfontosabb most az, hogy informáljuk az embereket, hogy rájöjjenek, az összes politikai párt ugyanazt képviseli, csak kissé különböző mértékben. Tudatosítani kell az emberekben, hogy ez a politikai rendszer olyan korrupt, hogy semmi nem szól a további fenntartása mellett, hiszen most már szó szerint a világvégével kell szembenéznünk, ha ez így megy tovább.
De hogyan?
Chris: Például tegnap Bécsben a koncert után odajöttek hozzánk az Another World Is Possible szervezet aktivistái. Ezek olyan fiatalok, akik a mi hatásunkra kezdtek el érdeklődni a politika iránt, és ezt egy szinttel tovább vitték, hiszen most már annyi embert képesek az utcára vinni egy-egy globalizáció-ellenes tüntetés alkalmával, hogy a hatalmon levők kénytelenek odafigyelni rájuk. Számomra ez a következő lépés tűnik logikusnak.
Jord: Egy olyan helyzet is előállhat, hogy a nép venné át az állam irányítását...
Most valamiféle forradalomra gondolsz, ami erőszakkal járna?
Jord: Talán erőszakkal is járna, talán nem. Ebben az esetben a multinacionális cégek vagyonát elkoboznák, és szétosztanák, bizonyos tevékenységeket pedig megtiltanának, hogy a hatalom extrém mértékű koncentrációját megakadályozzák.
Kanadai politikus hardcore punk zenekarként nyilván hatással volt rátok a D.O.A. Gondoltatok rá, hogy esetleg zöldpárti jelöltként ti is induljatok a választásokon, mint Joey Keithley?
Jord: Nem, ez többet ártana, mint használna.
És egy hokimeccsre ki mernétek ellenük állni? Állítólag verhetetlenek...
Chris: Láttam már videón Shitheadet játszani, és annyira nem volt jó. Megpróbálnánk.
Amikor John, az előző basszerosotok kilépett, volt egy veszekedésetek a pénz miatt, de aztán megegyeztetek. John új zenekara, a Weakerthans, a kiadótoknál, a G7 Welcoming Committee-nél jelentette meg a lemezeit, ezek szerint tehát szent a béke. De azért egy kis rivalizálás csak van a két zenekar között, nem?
Chris: Á, nem. John zenekara teljesen más. Ez olyan, mint ha a Slayert hasonlítanánk a U2-hoz.
Todd: Vagy inkább a Slayert a Bon Jovihoz.
Melyik zenekar a kedvencetek a G7WC kínálatából?
Jord: A Randy.
Todd: Az I Spy.
Ez a régi zenekarod volt. Milyen zene volt ez, és létezik ez még egyáltalán?
Todd: Már hat-hét éve nem létezik. Olyan volt, mint az én számaim az új lemezen, mint mondjuk a "Fuck the Border".
Gondolkoztatok már azon, hogy a rajongóitok mekkora százaléka figyel oda a szövegekre is?
Chris: Az emberek folyton változnak. Amikor 15 évesen elkezdtük a Dead Kennedyst és az MDC-t hallgatni, még semmit sem értettünk az egészből. Hosszú idő kellett hozzá, hogy meg tudjuk ezeket emészteni. Gyakran csak azért jönnek a srácok a koncertjeinkre, hogy kiugrálják magukat, de idővel megragadhat bennük valami, mint azokban, akikkel tegnap Bécsben találkoztunk.
Mi a véleményetek erről a Joe Strummer idézetről? "A punk rock radikális kifejezésmódja és agresszív jelmondatai elsősorban művészi jellegűek voltak, nem politikaiak. El kell mondanom, hogy semmi sem volt mögöttük. Ezt sokan nem értették meg."
Chris: Ez lehet, hogy így volt a Clash esetében, de ránk pont az ellentettje igaz.
Todd: Ez megerősíti számomra, hogy a Clash csak egy vicc volt.
És mi a helyzet a Randyvel? Rájuk elég nagy hatással volt a Clash...
Jord: Szerintem a Randy is csak művészi önkifejezésnek tartja a politikai megnyilvánulásait.
Chris: Szerintem viszont meggyőződésből politizálnak. Esztétikailag valóban hatott rájuk a Clash, de ők komolyan veszik a politizálást.
Olvastam valami olyasmit, hogy a Less Talk, More Rock azért fogyott rosszabbul, mint az első album, mert volt rajta egy "Gay positive" (meleg-szimpatizáns) felirat...
Chris: Ez Fat Mike elmélete volt, és van benne valami. 15 évesen én sem vettem volna meg egy lemezt ezzel a felirattal, mert mit szólt volna anyám, ha meglátja? De más oka is lehetett a gyengébb eladásoknak. Ez a lemez másképp szólt, mint a többi Fat Wreckes banda akkoriban.
Nálunk vannak egy páran, akik támadják az általatok is képviselt PC (politikailag korrekt) hozzáállást, mondván, hogy egy punknak ne írja elő senki, hogy kit tiszteljen, mert a punk azt csinál, amit akar.
Todd: Ebben az a vicces, hogy akik ezt mondják, nem veszik észre, hogy a melegek is azt csinálják, amit akarnak.
Chris: És mi is azt csináljuk, amit akarunk, amikor rárakjuk ezt a feliratot a lemezünkre.
A stílusotokat "progresszív thrash"-nek definiáljátok. Ez azért van, mert metalos zenei háttérrel rendelkeztek?
Chris: Eredetileg mindannyian metalosok voltunk, Jord kezdett el először punkot hallgatni. Ezt a "progresszív thrash" meghatározást akkor találtuk ki, amikor először adtunk fel basszusgitárost kereső hirdetést. Én nem akartam punk zenekarban játszani, Jord nem akart egy metal zenekarban játszani, úgyhogy ennyiben maradtunk.
Gondolom, gyakran megkérdezik tőletek, hogy ha egyszer saját kiadótok van, akkor miért a poppunk kiadványairól híres Fat Wreck Chordsnál vagytok?
Chris: Idővel szeretnénk több anyagot megjelentetni a G7-nél, de a Fat Wreck a legkorrektebb társaság, akikkel valaha is találkoztunk a zeneiparban, nem szeretnénk őket csak úgy kilökni a képből.
Vannak-e már tervek egy új lemezre vonatkozóan? Mennyiben lesz ez más, mint a Today's Empires?
Egy éven belül szeretnénk felvenni. Egy rövidebb számot már ma este is eljátszunk, de a legtöbb szám-ötletünk még alakulgat. Az új lemez erőteljesebb, és mélyebb lesz, mint a Today's Empires.

(A Propagandhi új lemeze 2005 októberében jött ki Potemkin City Limits címmel.)

www.propagandhi.com