Mit tudtatok a Sex Pistolsról, amikor 1976-ban Manchesterben először léptetek fel előttük?
Wayne: Semmit, és senki más sem tudott róluk semmit Manchesterben, kivéve Devotót a Buzzcocksból, aki már látta őket Londonban. Egy újságcikkben hívtak először minket punknak, meg Martin Hannet, az első kislemezünk producere is így nevezett minket. Azt hittük ezzel csak arra utalt, milyen pofátlan bunkó egy társaság vagyunk.
Egyszer azt mondtad, hogy azért voltatok mások abban az időben, mert a többiekkel ellentétben az utcáról jöttetek.
Mick: Ez így van. Az utcán nevelkedtünk.
És a Clashnél vagy a Buzzcocksnál ez nem így volt?
Mick: A Clashről nem tudok nyilatkozni, de a Buzzcocksnál abszolút nem. Ők művészeti iskolába jártak.
A rendőrséggel is voltak problémáitok?
Mick: Bizony, zsenge ifjúkorunkban. Összeszólalkoztunk párszor a zsarukkal, meg hasonló apróságok. (elhallgat) Na jó, kiraboltunk néhány bankot. (mindenki nevet) De akkor még csak kilenc évesek voltunk. Szóval, ilyen összeszólalkozások tényleg voltak, ez része volt a mindennapoknak.
Igaz, hogy meg akartátok mutatni, kemény munkával ki lehet törni a kilátástalanságból?
Wayne: Egy Shouston nevű helyen jártunk iskolába, olyan srácokkal, akiknek nem volt jövőjük. Emlékszem az egyik tanárra, Mr. Musternek hívták, aki folyton azt mondogatta, hogy semmit sem fogunk elérni az életben. Munkanélküliek lehetünk, börtöntöltelékek, vagy drogosok. Manchester durva hely, ha nem állsz ki az érdekeidért, átgázolnak rajtad. Számunkra a zenélés jelentette a kiutat ebből a nyomasztó környezetből.
Elégtételt éreztetek, amikor a Decca kiadó leszerződtetett benneteket?
Mick: Nem igazán, inkább örültünk, hogy kaptunk egy lehetőséget. Nem mentünk vissza az iskolába, hogy elküldjük a picsába ezt a tanárt. Először a "Cranked Up and Really High" kislemez jött ki, ami underground szinten nagyon sikeres volt, a lemezszerződés már a következő szint volt, egy valóra vált álom.
A punkok egy része biztos nehezen érti meg, hogy szerethetik a magatok fajta streetpunkok a glam rockot az összes pózolással és arcfestéssel együtt.
Wayne: Amikor indultunk, ez volt az egyetlen érdekes dolog. Minket nem érdekel, ki mit mond, felvállaljuk, hogy szeretjük Bowie-t, Mick Ronsont, Iggy Popot, a 70-es évek glam rockját.
Azt mondtátok egyszer, hogy a korabeli sajtó teljesen hamis képet festett a punk színtérről.
Wayne: Másképp mutattak be minket, mint amik valójában voltunk. Mi csak pár manchesteri srác voltunk, akik zenélni akartak, semmiféle politika, vagy komoly üzenet nem volt a zenénk mögött. A londoni sajtó akkor nagyon Manchester-ellenes volt, ez csak az Oasis óta változott meg. Mindig úgy írtak rólunk, hogy "jó, amit csinálnak, de...", ez a "de" mindig ott volt.
Mick: Sose tartoztunk egyik klikkbe sem. A londoni zenekarokat klikkekbe sorolták, mi klasszikus kívülállók voltunk. És a többieknek mind volt valami arculata, amit mesterkéltnek éreztem. Persze voltak, akik ez alatt a máz alatt is őszinték, és hitelesek voltak, mint a Pistols, vagy a Damned.
Wayne: A Damneddel közösséget éreztem, mert ők is az utcáról jöttek, és a zenénk is hasonlított, ugyanazt a fajta morbid rockandrollt játszották, mint mi. A Damned szerintem nem is volt valójában punk zenekar, csak hangosak voltak, zajosak, ezért rájuk ragasztották ezt a címkét.
És hogy álltok olyan manchesteri művészeti iskolás zenekarokkal, mint a Fall, vagy a Joy Division?
Wayne: Unalmas. Minket ez baromira nem érdekelt.
A mai bulin főleg rock'n'rollerek lesznek, de úgy tudom szép számmal járnak a fellépéseitekre skinheadek is, akik a "Where Have All the Boot Boys Gone?"-t akarják hallani. Ez persze a tradicionális manchesteri skinekről szól, de gyakran félreértik, és előfordul, hogy 600 siegheilező bonehead fogad benneteket a nézőtéren. Ezt hogyan viselitek?
Wayne: Előfordul az ilyesmi. Ez egy egyszerű kis szám, amit arról az időről írtam, amikor focimeccsekre jártam Old Traffordban. Azok a kopasz, sörhasú srácok, akikről ezt írtam, már rég megállapodtak, családjuk van, gyerekeik. De mindig van valaki, aki félremagyarázza a szövegeket. Ha azt énekled, hogy "szeretlek", akkor is lesz valaki, aki szerint ezzel arra utalsz, hogy állatok iránt érzel szexuális vonzalmat, vagy hogy szeretsz rejszolni a hűtőszekrényben.
Miért volt olyan hosszú kihagyás a zenekar történetében a nyolcvanas évek eleji sorozatos tagcserék, illetve a Slaughterre történt névváltoztatás után?
Wayne: Nem álltunk készen egy új lemezre. Mick Londonban élt, majd Los Angelesbe költözött, én Franciaországban éltem, Lyonban, ritkán láttuk egymást.
Wayne, hogy tölthet egy rock'n'roller ilyen hosszú időt Franciaországban? Nem ismerek egyetlen valamire való francia rock zenekart sem.
Wayne: Dugtál már francia nővel? Akkor megtudnád.
És milyen érzés volt színpadra lépni az újbóli összeállást jelentő koncerten a '96-os Holidays in the Sun fesztiválon, Blackpoolban?
Wayne: Fantasztikus. Voltak ott fazonok kutyafejes tetkókkal, az egyik ötven fölötti csávónak a szájára volt tetoválva, hogy "Slaughter and the Dogs". A színpadon felaggattam magamnak a szövegeket, hogy tudjak puskázni, ha valami nem jutna eszembe, de aztán elég volt az első sort figyelnem, ők kívülről fújták az összeset.
www.slaughterandthedogs.com