Strike Anywhere
A már nálunk is kétszer fellépett richmondi politikus hardcore punk zenekar nemrég jelentette meg Exit English című második lemezét a Jade Tree Recordsnál, és 2004-ben részt vettek a Deconstruction Touron is.
Thomas Barnett énekessel David Ensminger készített interjút.
A Food Not Bombsos tevékenységet is magába foglaló erős underground elkötelezettségeteket mennyire tudtátok átvinni abba a világba, ami a lemezkiadásról és eladásról szól?
Az első demóink írott CD-k voltak, Sherwood (gitáros - a szerk.) pincéjében vettük fel őket, és a turné előtt rakosgattuk bele őket a kartontokokba az összehajtogatott, fénymásolt szöveglapokkal. Aztán, ahogy az lenni szokott, akadtak lelkes segítőink az underground közösségből, mint a No Idea Records, a Red Leader, a német Scene Police, de még a Fat Wrecknél megjelent kislemez is egy őszinte, baráti kapcsolaton alapult.
Amikor a Scene Police kiadta bakeliten a demónkat, a bevétellel a 2001-es genovai anti-globalizációs tüntetés bebörtönzött résztvevőit támogattuk. Négyéves fennállásunk alatt rengeteg jótékonysági válogatáslemezen szerepeltünk már, adományozva ezzel állatvédőknek, a rendőrségi brutalitás áldozatainak, a Food Not Bombsnak, és anti-globalizációs csoportoknak. A koncertjeinken gyakran kerül sor szónoklatokra.
2002 március 8.-án, a richmondi háború-ellenes felvonulás előtti napon volt egy fellépésünk, ahol a helyi aktivisták közül kikerült szónokok a részvételre buzdították a közönséget. A tüntetésen aztán meg is jelent egy csomó punk és hardcore-os srác, néhányan szülőkkel, testvérekkel. A jelenlegi, immár három éves kapcsolatunk Timmel és Darrennel, a Jade Tree Records tulajdonosaival, pedig jóval több a promócióért és a jogdíjakért való küzdelemnél. Persze ezeknek a faktoroknak a szerepét sem lenne őszinte dolog tagadni... De megpróbálunk hűek maradni a céljainkhoz. A zenénk például mindig ingyenesen letölthető volt az Internetről.
Az Exit English az előzőnél jóval munkaigényesebb volt, profibb körülmények között készült. Bár a Sex Pistols, a Jam és a Clash mind profi studiókban vették fel a lemezeiket, a nemrég megjelent Minor Threat demók, vagy bármelyik garázsrock lemez alapján a kevesebb néha több. Az újabban a punk zenekarok lemezeire is jellemző komolyan megfinanszírozott, profi hangzással nem esnek ezek a zenekarok ugyanabba a hibába, mint a rock dinoszauruszok annak idején?
A Change Is a Sound és az Exit English felvétele között nem is a ráfordított idő és munka mennyisége volt a fő különbség, hanem, hogy jóval felkészültebben álltunk neki a stúdiózásnak. Másképp osztottuk be az időnket, de úgy érezzük, az eredmény megőrizte a számokat hajtó természetességet és nyerseséget. Ha meghallgatom, még több nyílt dühöt és érzelmet érzek az énekben. Talán azért is, mert a felvételek előtt egy hónappal ellopták a kocsimból az elmúlt 15 évben írt szövegeim, egy csomó fényképpel és útinaplóval együtt. Bár az új album szövegeinek 90 százaléka ekkor már megvolt, ettől sebezhetőnek éreztem magam, és a többiek segítsége kellett, hogy az utolsó pillanatban be tudjam fejezni a hiányzó szövegeket.
Nemrég egy ausztrál fanzinnek ezt mondtad: "Ketten is elmúltunk harminc évesek a zenekarból, ami mérföldkőnek számít az amerikai punk rock és hardcore színtéren." Gyakran úgy érzem, hogy a fiatal punk és hardcore-os srácok ugyan istenítik a múltat, de a lemezgyűjtésen kívül másképp nem akarnak vele kapcsolatba kerülni. Mi erről a véleményed?
Valóban ritkán látni arra példát, hogy a különböző punk generációk jól kijönnének egymással. Szinte csak a zenekarok privilégiuma, hogy kapcsolatba kerülhetnek mindegyik réteggel. A richmondi lemezbemutató koncertünk idején épp egy hurrikán tombolt a környéken, és egész Virginia és Észak-Karolina sötétségbe borult, a bulihoz aggregátorról kaptuk az áramot. Mivel otthon nem tudtak mit csinálni áram nélkül, pár idősebb (37 év körüli) másodgenerációs punk is megjelent a koncerten, és azon az estén létrejött egy ilyen többgenerációs punk találkozó. Beszélgettünk velük, és oda jutottunk, hogy mi, az amerikai punk harmadik generációja vagyunk a punk történelem hordozói, az utolsó olyan generáció, amelyiknek még van kapcsolata a hőskorral, a '93 előtti korszakkal.
Egy másik nyilatkozatod szerint a mainstreamben nyomatott punk-szerű zenekaroknak "nincsenek gyökerei, felhígítottak és összekutyultak stílusokat, hogy kiszolgálják az odafigyelésre képtelen, fogyasztói kultúrát". Ezt hogy értetted?
A zene iránti szeretetemnek része, hogy az adott zenét el tudjam helyezni a történelemben, képviseljen valamiféle folytonosságot. Az sem baj, ha ez csak valamiféle elképzelt történelem, de csalódott vagyok a mainstreamben jelenleg látható zenekarokkal kapcsolatban. A zenétől elvárom az összetartozás élményét, és valami bensőségességet, ezért zavar, amikor a gépezet megcsinál valami új hangzást, ami a lázadás illúziójának éppen trendi változatát képviseli. Ezek a zenekarok számomra a passzivitás zsákutcáját képviselik, és csak eltérítik az újabb generációkat a valóban kihívást jelentő, és folyamatosan fejlődő független zenei színtértől. Pedig biztos elő tudnának állni valami értékessel is, biztos van valami őszinte mondanivalójuk. Mindannyiunknak van, csak meg kell találni azt a keskeny ösvényt, ami az őszinteséget és bátorságot elváró és védelmező szubkultúrához vezet.
www.exitenglish.com
Az első demóink írott CD-k voltak, Sherwood (gitáros - a szerk.) pincéjében vettük fel őket, és a turné előtt rakosgattuk bele őket a kartontokokba az összehajtogatott, fénymásolt szöveglapokkal. Aztán, ahogy az lenni szokott, akadtak lelkes segítőink az underground közösségből, mint a No Idea Records, a Red Leader, a német Scene Police, de még a Fat Wrecknél megjelent kislemez is egy őszinte, baráti kapcsolaton alapult.
Amikor a Scene Police kiadta bakeliten a demónkat, a bevétellel a 2001-es genovai anti-globalizációs tüntetés bebörtönzött résztvevőit támogattuk. Négyéves fennállásunk alatt rengeteg jótékonysági válogatáslemezen szerepeltünk már, adományozva ezzel állatvédőknek, a rendőrségi brutalitás áldozatainak, a Food Not Bombsnak, és anti-globalizációs csoportoknak. A koncertjeinken gyakran kerül sor szónoklatokra.
2002 március 8.-án, a richmondi háború-ellenes felvonulás előtti napon volt egy fellépésünk, ahol a helyi aktivisták közül kikerült szónokok a részvételre buzdították a közönséget. A tüntetésen aztán meg is jelent egy csomó punk és hardcore-os srác, néhányan szülőkkel, testvérekkel. A jelenlegi, immár három éves kapcsolatunk Timmel és Darrennel, a Jade Tree Records tulajdonosaival, pedig jóval több a promócióért és a jogdíjakért való küzdelemnél. Persze ezeknek a faktoroknak a szerepét sem lenne őszinte dolog tagadni... De megpróbálunk hűek maradni a céljainkhoz. A zenénk például mindig ingyenesen letölthető volt az Internetről.
Az Exit English az előzőnél jóval munkaigényesebb volt, profibb körülmények között készült. Bár a Sex Pistols, a Jam és a Clash mind profi studiókban vették fel a lemezeiket, a nemrég megjelent Minor Threat demók, vagy bármelyik garázsrock lemez alapján a kevesebb néha több. Az újabban a punk zenekarok lemezeire is jellemző komolyan megfinanszírozott, profi hangzással nem esnek ezek a zenekarok ugyanabba a hibába, mint a rock dinoszauruszok annak idején?
A Change Is a Sound és az Exit English felvétele között nem is a ráfordított idő és munka mennyisége volt a fő különbség, hanem, hogy jóval felkészültebben álltunk neki a stúdiózásnak. Másképp osztottuk be az időnket, de úgy érezzük, az eredmény megőrizte a számokat hajtó természetességet és nyerseséget. Ha meghallgatom, még több nyílt dühöt és érzelmet érzek az énekben. Talán azért is, mert a felvételek előtt egy hónappal ellopták a kocsimból az elmúlt 15 évben írt szövegeim, egy csomó fényképpel és útinaplóval együtt. Bár az új album szövegeinek 90 százaléka ekkor már megvolt, ettől sebezhetőnek éreztem magam, és a többiek segítsége kellett, hogy az utolsó pillanatban be tudjam fejezni a hiányzó szövegeket.
Nemrég egy ausztrál fanzinnek ezt mondtad: "Ketten is elmúltunk harminc évesek a zenekarból, ami mérföldkőnek számít az amerikai punk rock és hardcore színtéren." Gyakran úgy érzem, hogy a fiatal punk és hardcore-os srácok ugyan istenítik a múltat, de a lemezgyűjtésen kívül másképp nem akarnak vele kapcsolatba kerülni. Mi erről a véleményed?
Valóban ritkán látni arra példát, hogy a különböző punk generációk jól kijönnének egymással. Szinte csak a zenekarok privilégiuma, hogy kapcsolatba kerülhetnek mindegyik réteggel. A richmondi lemezbemutató koncertünk idején épp egy hurrikán tombolt a környéken, és egész Virginia és Észak-Karolina sötétségbe borult, a bulihoz aggregátorról kaptuk az áramot. Mivel otthon nem tudtak mit csinálni áram nélkül, pár idősebb (37 év körüli) másodgenerációs punk is megjelent a koncerten, és azon az estén létrejött egy ilyen többgenerációs punk találkozó. Beszélgettünk velük, és oda jutottunk, hogy mi, az amerikai punk harmadik generációja vagyunk a punk történelem hordozói, az utolsó olyan generáció, amelyiknek még van kapcsolata a hőskorral, a '93 előtti korszakkal.
Egy másik nyilatkozatod szerint a mainstreamben nyomatott punk-szerű zenekaroknak "nincsenek gyökerei, felhígítottak és összekutyultak stílusokat, hogy kiszolgálják az odafigyelésre képtelen, fogyasztói kultúrát". Ezt hogy értetted?
A zene iránti szeretetemnek része, hogy az adott zenét el tudjam helyezni a történelemben, képviseljen valamiféle folytonosságot. Az sem baj, ha ez csak valamiféle elképzelt történelem, de csalódott vagyok a mainstreamben jelenleg látható zenekarokkal kapcsolatban. A zenétől elvárom az összetartozás élményét, és valami bensőségességet, ezért zavar, amikor a gépezet megcsinál valami új hangzást, ami a lázadás illúziójának éppen trendi változatát képviseli. Ezek a zenekarok számomra a passzivitás zsákutcáját képviselik, és csak eltérítik az újabb generációkat a valóban kihívást jelentő, és folyamatosan fejlődő független zenei színtértől. Pedig biztos elő tudnának állni valami értékessel is, biztos van valami őszinte mondanivalójuk. Mindannyiunknak van, csak meg kell találni azt a keskeny ösvényt, ami az őszinteséget és bátorságot elváró és védelmező szubkultúrához vezet.
www.exitenglish.com