Ten Foot Pole
A Ten Foot Pole az egyik legbalszerencsésebb melodycore zenekar, de a rengeteg tagcsere, az Epitaphtól való kirúgásuk, és előző basszusgitárosuk tragédiája sem tudta elvenni a kedvüket a zenéléstől. A Victorynál 2002-ben megjelent album, a Bad Mother Trucker kapcsán adott a Tarajnak interjút Dennis Jagard gitáros-énekes, és Kevin Ruggeri dobos.
2000-ben meghalt a basszusgitárosotok, Leigh. Tudtatok a szívbetegségéről, vagy teljesen váratlanul ért benneteket ez a tragédia?
Dennis: Derült égből villámcsapásként ért nem csak minket, de Leigh családját, és barátait is. Utólag kiderült, hogy már tíz évvel ezelőtt közölték vele a diagnózist, de csak egyvalakinek mondta ezt el. És nem ment többször orvoshoz, pedig időközben kifejlesztettek olyan eljárásokat, amelyekkel javítani lehetett volna az állapotán.
Azt olvastam, hogy emiatt fontolgattátok, hogy pontot is tesztek a zenekar történetének végére. Miért döntöttetek végül a folytatás mellett, és hogyan hatott ez a szomorú esemény az új albumra?
Dennis: A turnézással leálltunk, de a zeneszerzést folytattuk, ez segített túltenni magunkat az egészen. Egy csomó furcsa számot írtam, amelyek a gyász különböző fázisait mutatták (megdöbbenés, tagadás, düh, szomorúság, stb.). Leigh halála elkötelezettebbé tett a zene iránt, és hogy valamit örökségül hagyjak magam után, ahogy ezt a "Plastic" című számban megfogalmaztam.
Miután az Epitaph ejtett benneteket, a Victoryn kívül szóba jött más kiadó is? Esetleg a Fat Wreck Chords?
Kevin: Szerencsére hamar megállapodtunk a Victoryval. Előtte tárgyaltunk a Fattel is, és szó volt arról is, hogy néhány kanadai barátunk segítségével magunk adjuk ki a lemezt.
Az Epitaph szerintetek miért nem újította meg a szerződésetek? Lehet, hogy úgy gondolják, a melodycore már nem olyan divatos, ezért megválnak a kisebb melodycore zenekaroktól, és csak a nagyokat tartják meg?
Kevin: Ez az egyik legjobb magyarázat, amit eddig hallottam ezzel kapcsolatban.
Dennis: De azért ez az elmélet sem teljesen állja meg a helyét, mert mi nem kisebb, hanem közepesen sikeres zenekarnak számítottunk az Epitaphnál. A kisebbek között olyan gyakorlatilag ismeretlen zenekarok vannak, mint a 1208. De nem vagyok gondolatolvasó. Ez Brett kiadója, azt csinál, amit akar. Hálásak vagyunk a lehetőségekért, amiket kaptunk tőlük, mint ahogy most a Victorynak is hálásak vagyunk.
Sokan úgy gondolják, a TFP nagyobb sikert is megérdemelt volna. Nem bántad meg, hogy a profi baseball-játékos előző énekesetek, Scott miatt éveken át csak abban a pár hónapban működött a zenekar, amikor szünetelt a baseball-idény, és emiatt még egy az Offspringgel közös turnét is lemondtatok? Talán ha hamarabb átveszed tőle az éneklést, többet elértetek volna...
Dennis: Az életben rengeteg "ha" van. Talán akkor értünk volna el többet, ha megtartjuk Scottot, mert a váltás megtörte a lendületet, de egyszerűen nem volt buli egy olyan zenekarban lenni, amelyik évente csak pár hétig volt aktív.
Miután kirúgtátok, Scott megalapította a Pulleyt. A "Walkin'" című számot, ami a TFP '95-ös, a Satanic Surfersszel közös split lemezén jelent meg, a Pulley is megcsinálta "Wok Inn" címmel. Emiatt volt köztetek veszekedés? Most milyen a viszonyotok a Pulley-val?
Dennis: Nekem nem volt problémám ezzel a számmal. Steve-nek járt volna érte valamennyi jogdíj, de ez nem lényeges. A szöveget Scott írta. Szerintem a Pulley nagyon jó, az első albumukat szeretem. Nem vagyunk velük beszélő viszonyban, mert Scott még mindig haragszik ránk. Remélem egyszer majd megbocsát nekünk.
És milyen a kapcsolatotok a Strung Outtal?
Barátok voltunk Jim Cherryvel, a Strung Out nemrég elhunyt alapítójával. Jordan, a dobosuk még mindig dühös ránk, amiért kirúgtuk a zenekarból a lustasága miatt. Annak idején letépkedte a kocsikról a TFP matricákat, és vagy százszor felhívott az éjszaka közepén, heccből. Micsoda dráma. A vicc az egészben az, hogy pont ez a seggberúgás kellett neki, hogy összeszedje magát, és kemény gyakorlással egy stabil dobos váljon belőle.
A zenekar több mint egy évtizedes pályafutása során kilépett tagok nagy része valami biztos anyagi hátteret nyújtó foglalkozást választott magának. Volt, aki bróker lett, volt, aki webmester. Kevin viszont képes volt feladni egy stabil tanári állást a zenekar miatt. Dennis, megerősített ez abban a hitedben, hogy a helyes úton jársz?
Dennis: Teljesen. Évek óta Kevin az első tag, aki felvállalta a zenekari munka jelentős részét, amellett, hogy egy biztos pontot jelent a csapatban. Az új album "Do It Again" című száma éppen erről szól, hogy ha újra kezdhetném, akkor is zenélnék, mert ez fontosabb, mint a biztos anyagi háttér. Ez az én történetem, amihez ragaszkodom.
Kevin: Van egy ideillő mondás: "Boldogok azok, akiknek vannak álmai, ás hajlandóak megfizetni az árát, hogy megvalósíthassák őket." Sajnos, már nem emlékszem, ki mondta.
Emlékszel, amikor még Scared Straight volt a nevetek, és néhány bulin a NOFX volt az előzenekarotok? Láttál akkor fantáziát bennük, vagy csak egy rakás vesztesnek tűntek?
Dennis: Őszintén, ez utóbbi volt a helyzet. Texasban turnéztunk, és ők hozták magukkal a barátnőiket, akik közül az egyik állítólag ellopta a koncertszervező barátnőjének a bőrdzsekijét. Baromira zavarban voltam, hogy közöm van ehhez a társasághoz. De Mike és Eric azért akkor is jó arcok voltak.
John, az új basszerosotok, annak idején még a Scared Straightben is veletek játszott. A belépésével bezárult a kör?
Dennis: A kör már bezárult párszor. Szerintem a zenekarnak bulinak kell lennie, és akkor is folytatnunk kell, ha valaki távozik. John belépése természetes volt, hiszen Steve jó barátja, és tehetséges srác.
Igaz az, hogy a Hi-Standard tagjai hipnotizálták Dennist Tokióban?
Dennis: Szemenszedett hazugság! Nem igaz, hogy az asztalon táncoltam hiányos öltözetben, miközben japán üzletemberek jent dugdostak a tangámba. Soha. De elnézést egy pillanatra, most ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy fejre álljak. Mindig ez történik velem, ha meghallom a "Hi-Standard" kifejezést.
Magyarországról mi jut eszetekbe?
Kevin: Budapest? Tudom, hogy jó sörötök van, és állítólag felétek élnek a legjobb nők a világon. Prágában már jártam, az nagyon jó volt, biztos nálatok is klassz lehet.
Dennis: Én is Budapestre tippeltem, és ha Kevin is ezt mondta, akkor ez lesz a megoldás. Eddig csak Csehországban és Szolvéniában jártam, de Magyarországra, Törökországba, és Görögországba még nem jutottam el. Remélem egyszer majd erre is sor kerül.
(Az újabb tagcseréken átesett Ten Foot Pole 2004-ben a Go-Kart Recordsnál jelentette meg eddigi utolsó, Subliminable Messages című albumát.)
www.tenfootpole.com
Ten Foot Pole diszkográfia
Swill - Fat Wreck, 1993
Rev- Epitaph, 1994
Satanic Surfers split EP - Bad Taste, 1995
Unleashed - Epitaph, 1997
Insider - Epitaph, 1998
Bad Mother Trucker - Victory, 2002
Subliminable Messages - Go-Kart, 2004
Dennis: Derült égből villámcsapásként ért nem csak minket, de Leigh családját, és barátait is. Utólag kiderült, hogy már tíz évvel ezelőtt közölték vele a diagnózist, de csak egyvalakinek mondta ezt el. És nem ment többször orvoshoz, pedig időközben kifejlesztettek olyan eljárásokat, amelyekkel javítani lehetett volna az állapotán.
Azt olvastam, hogy emiatt fontolgattátok, hogy pontot is tesztek a zenekar történetének végére. Miért döntöttetek végül a folytatás mellett, és hogyan hatott ez a szomorú esemény az új albumra?
Dennis: A turnézással leálltunk, de a zeneszerzést folytattuk, ez segített túltenni magunkat az egészen. Egy csomó furcsa számot írtam, amelyek a gyász különböző fázisait mutatták (megdöbbenés, tagadás, düh, szomorúság, stb.). Leigh halála elkötelezettebbé tett a zene iránt, és hogy valamit örökségül hagyjak magam után, ahogy ezt a "Plastic" című számban megfogalmaztam.
Miután az Epitaph ejtett benneteket, a Victoryn kívül szóba jött más kiadó is? Esetleg a Fat Wreck Chords?
Kevin: Szerencsére hamar megállapodtunk a Victoryval. Előtte tárgyaltunk a Fattel is, és szó volt arról is, hogy néhány kanadai barátunk segítségével magunk adjuk ki a lemezt.
Az Epitaph szerintetek miért nem újította meg a szerződésetek? Lehet, hogy úgy gondolják, a melodycore már nem olyan divatos, ezért megválnak a kisebb melodycore zenekaroktól, és csak a nagyokat tartják meg?
Kevin: Ez az egyik legjobb magyarázat, amit eddig hallottam ezzel kapcsolatban.
Dennis: De azért ez az elmélet sem teljesen állja meg a helyét, mert mi nem kisebb, hanem közepesen sikeres zenekarnak számítottunk az Epitaphnál. A kisebbek között olyan gyakorlatilag ismeretlen zenekarok vannak, mint a 1208. De nem vagyok gondolatolvasó. Ez Brett kiadója, azt csinál, amit akar. Hálásak vagyunk a lehetőségekért, amiket kaptunk tőlük, mint ahogy most a Victorynak is hálásak vagyunk.
Sokan úgy gondolják, a TFP nagyobb sikert is megérdemelt volna. Nem bántad meg, hogy a profi baseball-játékos előző énekesetek, Scott miatt éveken át csak abban a pár hónapban működött a zenekar, amikor szünetelt a baseball-idény, és emiatt még egy az Offspringgel közös turnét is lemondtatok? Talán ha hamarabb átveszed tőle az éneklést, többet elértetek volna...
Dennis: Az életben rengeteg "ha" van. Talán akkor értünk volna el többet, ha megtartjuk Scottot, mert a váltás megtörte a lendületet, de egyszerűen nem volt buli egy olyan zenekarban lenni, amelyik évente csak pár hétig volt aktív.
Miután kirúgtátok, Scott megalapította a Pulleyt. A "Walkin'" című számot, ami a TFP '95-ös, a Satanic Surfersszel közös split lemezén jelent meg, a Pulley is megcsinálta "Wok Inn" címmel. Emiatt volt köztetek veszekedés? Most milyen a viszonyotok a Pulley-val?
Dennis: Nekem nem volt problémám ezzel a számmal. Steve-nek járt volna érte valamennyi jogdíj, de ez nem lényeges. A szöveget Scott írta. Szerintem a Pulley nagyon jó, az első albumukat szeretem. Nem vagyunk velük beszélő viszonyban, mert Scott még mindig haragszik ránk. Remélem egyszer majd megbocsát nekünk.
És milyen a kapcsolatotok a Strung Outtal?
Barátok voltunk Jim Cherryvel, a Strung Out nemrég elhunyt alapítójával. Jordan, a dobosuk még mindig dühös ránk, amiért kirúgtuk a zenekarból a lustasága miatt. Annak idején letépkedte a kocsikról a TFP matricákat, és vagy százszor felhívott az éjszaka közepén, heccből. Micsoda dráma. A vicc az egészben az, hogy pont ez a seggberúgás kellett neki, hogy összeszedje magát, és kemény gyakorlással egy stabil dobos váljon belőle.
A zenekar több mint egy évtizedes pályafutása során kilépett tagok nagy része valami biztos anyagi hátteret nyújtó foglalkozást választott magának. Volt, aki bróker lett, volt, aki webmester. Kevin viszont képes volt feladni egy stabil tanári állást a zenekar miatt. Dennis, megerősített ez abban a hitedben, hogy a helyes úton jársz?
Dennis: Teljesen. Évek óta Kevin az első tag, aki felvállalta a zenekari munka jelentős részét, amellett, hogy egy biztos pontot jelent a csapatban. Az új album "Do It Again" című száma éppen erről szól, hogy ha újra kezdhetném, akkor is zenélnék, mert ez fontosabb, mint a biztos anyagi háttér. Ez az én történetem, amihez ragaszkodom.
Kevin: Van egy ideillő mondás: "Boldogok azok, akiknek vannak álmai, ás hajlandóak megfizetni az árát, hogy megvalósíthassák őket." Sajnos, már nem emlékszem, ki mondta.
Emlékszel, amikor még Scared Straight volt a nevetek, és néhány bulin a NOFX volt az előzenekarotok? Láttál akkor fantáziát bennük, vagy csak egy rakás vesztesnek tűntek?
Dennis: Őszintén, ez utóbbi volt a helyzet. Texasban turnéztunk, és ők hozták magukkal a barátnőiket, akik közül az egyik állítólag ellopta a koncertszervező barátnőjének a bőrdzsekijét. Baromira zavarban voltam, hogy közöm van ehhez a társasághoz. De Mike és Eric azért akkor is jó arcok voltak.
John, az új basszerosotok, annak idején még a Scared Straightben is veletek játszott. A belépésével bezárult a kör?
Dennis: A kör már bezárult párszor. Szerintem a zenekarnak bulinak kell lennie, és akkor is folytatnunk kell, ha valaki távozik. John belépése természetes volt, hiszen Steve jó barátja, és tehetséges srác.
Igaz az, hogy a Hi-Standard tagjai hipnotizálták Dennist Tokióban?
Dennis: Szemenszedett hazugság! Nem igaz, hogy az asztalon táncoltam hiányos öltözetben, miközben japán üzletemberek jent dugdostak a tangámba. Soha. De elnézést egy pillanatra, most ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy fejre álljak. Mindig ez történik velem, ha meghallom a "Hi-Standard" kifejezést.
Magyarországról mi jut eszetekbe?
Kevin: Budapest? Tudom, hogy jó sörötök van, és állítólag felétek élnek a legjobb nők a világon. Prágában már jártam, az nagyon jó volt, biztos nálatok is klassz lehet.
Dennis: Én is Budapestre tippeltem, és ha Kevin is ezt mondta, akkor ez lesz a megoldás. Eddig csak Csehországban és Szolvéniában jártam, de Magyarországra, Törökországba, és Görögországba még nem jutottam el. Remélem egyszer majd erre is sor kerül.
(Az újabb tagcseréken átesett Ten Foot Pole 2004-ben a Go-Kart Recordsnál jelentette meg eddigi utolsó, Subliminable Messages című albumát.)
www.tenfootpole.com
Ten Foot Pole diszkográfia
Swill - Fat Wreck, 1993
Rev- Epitaph, 1994
Satanic Surfers split EP - Bad Taste, 1995
Unleashed - Epitaph, 1997
Insider - Epitaph, 1998
Bad Mother Trucker - Victory, 2002
Subliminable Messages - Go-Kart, 2004