Dehogynem. Különben most nem izgatna senkit, hogy Shameless címmel megjelent a Therapy? hatodik stúdióalbuma. Mindig a vesztesekből lesznek a hiteles rockzenészek. A boldog emberek unalmasak. Nincsenek történeteik. Itt van például szegény Ian Curtis, a manchesteri Joy Division énekese, aki 1980-ban önszántából költözött a másvilágra. Az ő komor szövegvilága éppúgy meghatározó hatást gyakorolt a fiatal Andy Cairnsre, mint az angol Stranglers, vagy a Wire gótikus punkzenéje, az ír Undertones naiv punk popja, vagy az amerikai Hüsker Dü által tökélyre fejlesztett érzelmes popcore. A korai Therapy?-ra jellemző noise hatásokért a Sonic Youth felelős, a metálos beütés pedig a Black Sabbathra és a Thin Lizzyre vezethető vissza. Kész is lenne a családfa. Akkor jöjjön a történet.

Andy Cairns 1989-ben hozza össze a Therapy?-t két kiskorú társával, a basszista Michael McKeegannel és a dobos Fyfe Ewinggal. Kemény munka veszi kezdetét. Mire véget ér a tanítás a ritmusszekció számára, a fogadott nagybácsiként is funkcionáló Andy már ott vár rájuk a kocsijában az iskola előtt. Aztán irány a próbaterem, öt fontért három órát kapnak, ami épp elég arra, hogy összehozzanak egy-két új számot. Csinálnak egy demót és elküldik a londoni Wiija Recordsnak. Pár hétre rá már ott áll Andy ajtajában a Wiija csillogó szemű főnöke, Gary Walker, és leszerződteti a zenekart. Mint a mesében.

Első anyaguk, a stílszerűen Babyteeth névre keresztelt hétszámos EP 1991-ben jelenik meg, ezt '92-ben a hatszámos Pleasure Death követi, majd még ebben az évben együtt is kiadják a kettőt Caucasian Psychosis címmel. Ezután anyagi okokból kiadót váltanak, az első teljes hosszúságú album, a Nurse már az A&M-nél jelenik meg. A brutális hangzást itt még indusztriális és hip-hop elemekkel dúsítják, a kritika pedig az éppen aktuális grunge-divat ír képviselőinek tartja őket. Az áttörést viszont a punkos gyökerekhez való visszatérés hozza meg '94-ben, az indie rock klasszikus Troublegum megjelenésével. Ezen van eddigi legnagyobb sikerük, a brit lista első 20 helyezettje közé is bekerülő "Nowhere", továbbá a Therapy?-himnusz "Die Laughing" , a Joy Division-feldolgozás "Isolation" és a klasszikus "Ilyen fejjel nem sok szívet fogsz összetörni" nyitó sort tartalmazó "Screamager" is. Fyfe iskolateremtő, pergő-központú dobolása és Andy hihetetlenül energikus gitártémái egy csapásra egy nemzedék meghatározó rockzenekarává teszik őket.

Rájuk szakad a siker, gőzerővel turnézni kezdenek. Minden nap egy másik városban nyomják le ugyanazt a műsort, és egy újabb hotelszobában porszívózzák fel orrukkal a groupie-k melléről az első osztályú bolíviai anyagot. Ebben azért el lehet fáradni. De két év megfeszített önpusztítás után mehetnek ismét egyenesen a stúdióba, méghozzá nem is akármilyenbe: a Peter Gabriel-féle Real Worldöt vehetik be jóval hosszabb időre az eddig megszokott két-három hétnél. A nagy nehezen elkészülő gótikus hangulatú, vonósokkal és samplerekkel dúsított albumon, - amelyen már a később állandó taggá vált csellista/gitáros Martin McGarrick is közreműködik -, a zenekar kicsit többet szeretne markolni, mint ameddig a takarója ér. Ez meg is bosszulja magát: az Infernal Love-ot kedvezőtlen fogadja a kritika, a Troublegum közönségsikerét sem sikerül megismételniük. De azért akad itt is néhány nagyszerű sláger: az ars poeticának is felfogható "Stories", a Hüsker Dü vidámabb perceit idéző "Loose" és a kéjgyilkosságról szóló Hüsker Dü-feldolgozás "Diane". Ez utóbbi, ha két évvel később adják ki, még nagyobb siker lehetett volna, de a Diana-kultuszon végül sajnos csak Elton John kereshette gennyesre magát.

A lemez megjelenését követően az egyre kevésbé lelkes Fyfe megválik a csapattól, a helyét Graham Hopkins veszi át, aki a többiek bevallása szerint gitározni és basszusozni is jobban tud, mint ők. Így lehetőségként felmerül, hogy a soron következő albumot Graham veszi majd fel egyedül, amíg Andyék otthon fetrengenek a tévé előtt egy üveg Jack Danielst dédelgetve. Aztán, ki tudja miért, mégsem így történik.

Újabb két év után, 1998-ban kerül sor a negyedik Therapy? album, a Semi-Detached felvételére. Ezúttal a hagyományos punk rock módszert választják: bedobálják a cájgot egy furgonba, lehajtanak egy kis London melletti stúdióba, az erősítőket úgy rendezik el mintha koncerten lennének, összedugják a pedálokat, feltekerik a hangerőt és lezúzzák azt a 12 számot, amely az album gerincét alkotja majd. A nyitó "Church of Noise"-ban kedélyesen üdvözlik a Zaj Templomának látogatóit, akik aztán ismét megkaphatják a Troublegum legjobb pillanatait, ezúttal már érettebb, kidolgozottabb formában.

Röviddel a lemez megjelenését követően azonban összeomlik az A&M, és a Therapy? kiadó nélkül marad. A srácok mentik, ami menthető, saját maguk szervezik le a Semi-Detached európai turnéját, majd az album sikeres fogadtatásán felbuzdulva úgy döntenek, ismét stúdióba vonulnak és saját zsebükre veszik fel a korai idők zajorgiájához visszatérő folytatást. A baj azonban nem jár egyedül, Graham eltöri a könyökét és Andy azon vészre magát, hogy ott ül két társával a tél közepén, dobos és lemezszerződés nélkül egy elhagyatott stúdióban, s nem sok választja el őket attól, hogy elkeseredésükben egymás torkának essenek.

Már-már úgy tűnik, tíz év után dicstelen véget ér a kilencvenes évek egyik legfontosabb rockzenekarának története, amikor a Therapy? meghívást kap egy portugál diákfesztiválra. Itt aztán a basszer Michael McKeegan dobos öccsével, Charlieval kiegészülve remek hangulatú koncertet adnak, ami meggyőzi őket arról, hogy korai lenne még abbahagyniuk. Hamarosan Graham könyöke is helyrejön. A többiek szerint a korábbiakhoz képest annyival jobban dobolja fel az új lemez anyagát, hogy a következő lemezfelvétel előtt ők maguk fogják eltörni a másik karját. (Mint később kiderül, kár volt ezzel viccelődni, mert Graham 2001 elején, a hatodik lemez felvételei során tényleg ismét eltöri a bal kezét...)

A Suicide Pact - You First, az ötödik Therapy? album az amerikai Ark 21 kiadónál jelenik meg. A kompromisszummentes hangzás a Troublegum előtti korszakhoz kanyarodik vissza. A lemez címét a Franz Kafka követőjeként számon tartott angol író, Rupert Thompson Five Days In Hell című regényéből meríti Andy. Itt visel az egyik szereplő olyan pólót, amin elöl az "Öngyilkos egyezség", hátul pedig az "Először te" felirat olvasható. A lemez érdekessége, hogy a "God Kicks" című számot a stúdiónak otthont adó Great Linford Manor kúria mellett fekvő erdőben rögzítetik, de található az album végén egy 13 perces rejtett felvétel is, amelyhez egy közeli szupermarketben veszik fel a háttérzajt.

2000-ben egy két új számot (Bad Karma, Fat Camp) is tartalmazó válogatásalbummal emlékeznek meg fennállásuk tízéves évfordulójáról (So Much For The Ten Year Plan), aztán idén januárban egy seattlei stúdióban Jack Endino producer vezetésével megkezdődnek az új lemez felvételei. Andy ezúttal punk lemezt ígér, persze nem az Offspring mintájára, hanem az angol klasszikusok előtt tisztelegve, de a zenekar weboldaláról letölthető Joey című új szám (nem a néhai Ramone, hanem Joey Dunlop motorversenyző tiszteletére írták) tanúsága szerint a felvételek ideje alatt megtekintett Mudhoney koncertnek is meg lett az eredménye. Eközben a belfasti Michelin gyárban egy másik túlsúlyos fiatalembernek már nagyon elege van a gumiabroncsok pakolásából... De erről majd legközelebb.