Közös ismerősünk, Kati Green mesélte, hogy javaslatára mostanában azt fontolgatod, hogy esetleg Magyarországra költözz. Várhatjuk tehát, hogy visszatérj a szülőhazádba?
Nem jártam Magyarországon, amióta eljöttünk onnan, még gyerekkoromban. Szeretnék visszatérni látogatóba, és erre remélhetőleg hamarosan sor kerülhet. Azt hallottam, hogy klassz ott élni, ezért szeretnék körülnézni.
Négy évesen, az '56-os forradalom idején távoztál innen a szüleiddel. Milyen emlékeid vannak Magyarországról?
Él bennem néhány gyerekkori emlékkép a játszótéri homokozókról, és a gyönyörű vidéki tájról, ahol a nyarat töltöttem. Emlékszem arra is, hogy milyen jó volt az étel a vendéglőkben.
Milyen volt egy magyar családban felnőni New York Queens negyedében? Igyekeztek a szüleid megőrizni a magyarságukat? Összejártak-e más magyar bevándorlókkal, és ebben a szellemben neveltek-e Téged?
A szüleim nemzedékéhez tartozó magyar bevándorlók igyekeztek összetartani. A legtöbb ottani ismerősünk szintén magyar volt, és otthon is magyarul beszéltünk. Sajnos sosem tanultam magyarul írni és olvasni, és így nagyon nehezen megy az olvasás. Miután sajnos a szüleim már elhunytak, mostanában már alig beszélem a nyelvet, és különben is elég szűkös volt a szókincsem. Ha megnézek egy magyar filmet, alig értem a színészeket, olyan gyorsan beszélnek. Időnként kénytelen vagyok az angol feliratokra támaszkodni.
Te voltál az "agy" a korai Ramonesban. Határozott elképzelésed volt a zenekar hangzásáról, és arról, hogy ezt hogyan lehet eladni, ráadásul Te szerezted a "Blitzkrieg Bop"-ot is. Gondoltál már arra, hogy tulajdonképpen Téged lehet leginkább a punk rock feltalálójának nevezni? (Mert milyen klassz is lenne az a tudat, hogy a golyóstoll, a porlasztó, és a transzformátor mellett a magyarok találták fel a punk rockot is...)
Köszönöm, hogy így gondolsz rám, de rá kell mutatnom, hogy mindannyian fontosak voltunk a zenekarban. Valóban volt egy eredeti elképzelésem arról, hogyan rakhatnék össze egy zenekart néhány olyan srácnak a színes személyiségéből, akikkel együtt nőttem fel Forest Hillsben. Legjobb tudásom szerint igyekeztem úgy irányítani ezeket a tehetséges egyéniségeket, hogy a lehető legjobb legyen az eredmény. Szerencsés voltam, hogy ilyen tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt. Közösen álltunk elő azzal, amit később Punk Rocknak neveztek el.
Úgy tudom, akkor léptél be a zenekarba, amikor dobosokat hallgattak meg az általad működtetett próbahelyen, de egyik sem volt jó, és erre Te megmutattad, hogyan kéne a dobnak szólnia. Az eredeti hangszered azonban a gitár volt, nem gondoltál rá, hogy gitárosként szállj be?
Ennek nem lett volna értelme, hiszen túl technikás gitáros lettem volna ehhez a zenéhez. A dobnál viszont az alapoktól kezdtem, így sikerült megalkotnom egy egyéni és eredeti dobolási stílust, ami lényeges volt a hangzás kialakításában.
Hogyan jellemeznéd a klasszikus Ramones többi tagját? Milyen volt fiatalon Dee Dee, Joey, és Johnny? Melyikük állt hozzád legközelebb?
Johnnyt ismertem a legrégebben. Együtt játszottunk egy középiskolás zenekarban, a Tangerine Puppetsben. Ez egy vadabb garázsrock zenekar volt, remek színpadi show-val. Johnny itt basszusozott, és úgy rohangált a hangszerével a színpadon, mint ha egy géppisztolyt szorongatna a kezében. Joey-val és Dee Deevel később találkoztam.
Johnny fegyelem-mániás volt, egy őrmester személyiségével, Dee Dee romantikus költő alkat, akinek időnként szüksége volt a fegyelmezésre, Joey pedig mesteri popdalszerző, aki rajongott Phil Spectorért, és a Ronettesért. Csendes volt, és hangulatember. Jómagam pedig a kreatív koordinátor szerepét töltöttem be, akinek a sínen kellett tartania a vonatot.
Johnny állt hozzám a legközelebb közülük, míg kezdetben Joey és Dee Dee is nagyon jóban voltak. Aztán ahogy az évek teltek, eltávolodtunk egymástól. Sajnos ez minden zenekarnál így van. De mindvégig úgy éreztem, a közös élményeink miatt, mint ha testvérek lettünk volna.
Milyenek voltak az első fellépések a CBGB's-ben? Milyen gyorsan gyarapodott a közönség?
Először csak a csaposnak, meg egy-két részeg vendégnek játszottunk, de a színpadot érdekes, szokatlan előadókkal oszthattuk meg. Nagyon bohém hangulata volt a helynek. Aztán, ahogy elterjedt a hírünk, fokozatosan megtelt a hely.
Emlékszel milyen volt fellépnetek '76 júliusában Londonban a Roundhouse és a Dingwalls klubokban? Azt olvastam erről, hogy a születő punk mozgalom vezetőiként üdvözöltek benneteket...
Nagyon izgalmas volt. Az összes zenei újságnak mi voltunk a címlapján. Azt mondták, mi vagyunk a világ legjobb zenekara. Az összes akkor induló helyi punk zenekar eljött, hogy megnézzen minket. Mi jelentettük számukra az inspirációt. A buli előtti soundchecknél találkoztunk a brit punk színtér néhány vezető egyéniségével is.
Miért szálltál ki a zenekarból a Rocket to Russia után? Kiábrándított a lemezeladások tekintetében vett áttörés elmaradása? Nem bántad meg később, hogy kiléptél? Játszottál azóta más zenekarban?
Azért léptem ki, mert az őrületbe kergetett a turnézás egy őrült zenekarral. Nem volt egyszerű négy évet lehúzni egy ilyen excentrikus társasággal. A stúdió kreatív légkörét részesítettem előnyben, azzal szemben, hogy egy turnébuszba összezárva veszekedjek a többiekkel egész nap. Kreatív értelemben nem hagytam el őket, én voltam a következő lemez producere, és a továbbiakban is szerettem volna velük dolgozni. De sajnos szükségük volt egy kereskedelmileg sikeres lemezre, ezért a kiadó Phil Spectorhoz és más "híres" producerekhez fordult. Ami engem illet, az évek során végig dolgoztam a saját zenémen is. Most éppen egy alternatív bluegrass-old time-rock keveréken dolgozom, és nagyon élvezem.
A produceri karriered beváltotta a várakozásaidat? Melyik zenekarokkal dolgoztál? És milyen volt ismét a Ramonesszal dolgozni a Too Tough To Die albumon?
Szerencsés vagyok, hogy olyan elismert művészekkel dolgozhattam együtt, mint a Replacements vagy a Redd Kross, és ezeket az albumokat lelkesen fogadták a kritikusok is. Ugyanakkor kiábrándító volt számomra, hogy miközben ezeket a lemezeket rocktörténelmi jelentőségűnek tekintik, mégsem fogyott belőlük túl sok a megjelenésükkor, bár a későbbiekben azért folyamatosan vásárolták őket. Ha jobbak lettek volna az eladási mutatók, talán kaptam volna lehetőséget újabb projektekre. De talán még lesz lehetőségem nagyszerű művészekkel dolgozni, amellett, hogy a saját zenémet játszom. A Too Tough To Die-on dolgozni olyan volt, mint ha sose hagytam volna el a Ramonest. Hiába változtak meg, nekem ugyanolyanok maradtak.
Mit gondolsz a későbbi Ramones dobosok, Marky és Ritchie játékáról? Hogyan változtatták meg a Ramones hangzását?
Marky játéka tökéletes volt a Road To Ruin albumhoz. Ezen a ponton stílusváltásra volt szükség, és ő olyan ügyesen kombinálta a saját technikáját az enyémmel, hogy a váltás zökkenőmentesen sikerült. Ezen az albumon egy remek, súlyos hangzással álltunk elő. Ritchievel ugyanez a helyzet. A dobolása folyékonyabb volt, és dzsesszesebb, ami nagyszerű lépésváltást jelentett abban az időben. Mindketten kiváló dobosok voltak.
Dee Dee halála váratlanul ért, vagy sejtetted, hogy előbb-utóbb őt is elviszi a heroin, mint Sid Vicioust és Johnny Thunderst?
Dee Dee romantikus alkat volt, aki veszélyes játékokat játszott, és több barátja is ezek miatt halt meg. Ugyanakkor, szinte elpusztíthatatlannak tűnt, azt lehetett hinni, hogy neki sikerül elkerülnie az elkerülhetetlent. Mindig lesújtó, ha egy barátod ilyen fiatalon meghal.
Nemrég nyilatkoztad, mennyire várta Joey, hogy a Ramonest beiktassák a Rockandroll Hírességek Csarnokába (Rockandroll Hall of Fame), de ez sajnos csak idén márciusban, csaknem egy évvel Joey halála után történt meg. Elégtétellel töltött el ez Téged, azok után, hogy a Ramones helyett általatok inspirált zenekaroknak sikerült learatni a babérokat, milliós lemezeladásokkal?
Igen. Nekünk ez többet jelentett, mint más díjazottaknak, mert igazolta a teljesítményünket. Mások lemezeladásban mérik a sikereiket, mi nagy megtiszteltetésnek éreztük, hogy beválasztottak minket ide.
Foglalkozol-e a mai punk zenekarokkal?
Mivel úgy érzem, részt vettem a punk mozgalom megteremtésében, elérzékenyülve tekintek a fiatal zenekarokra.
Fel tudnál esetleg idézni egy-egy olyan pillanatot Joeyról és Dee Deeről, ami jellemző arra, ahogy tovább élnek az emlékezetedben?
Emlékszem, amikor egyszer megzavartam Joeyt álmodozás közben, ahogy a semmibe bámult. Egy dallamot dúdolgatott magában, és amikor elkaptam a tekintetét, hirtelen kizökkent belőle. Egy pillanatnyi csend következett, aztán hatalmas nevetésben tört ki. Mint ha azt gondolta volna, hogy ez volt a legviccesebb dolog a világon. A nevetése őszinte és szívből jövő volt. Csodálatos pillanat volt ez kettőnk között.
Dee Deevel először a Forest Hillsi Birchwood Towersnél találkoztam. Tizenhét éves voltam, és Johnnyval meg akartuk ismerni ezt az új srácot, aki a szomszédságunkba költözött. Kiderült, hogy Doug Colvin, akárcsak mi, rajong a zenéért, és tud is játszani. Rögtön beindította a fantáziánkat, amikor a Vox "Super Beatle" erősítőjéről mesélt, amit a hálószobájában tartott. Senkit sem ismertünk a környéken, akinek ilyen baromi jó erősítője lett volna. Aztán valahogy végül sosem láttuk ezt a bizonyos erősítőt, de megismertem az egyik legszeretetreméltóbb, legkülönlegesebb, és legnagyobb képzelőerővel rendelkező egyéniséget, akivel valaha találkoztam.
Egyike vagy a kevés magyar származású rock legendának (most hirtelen csak Gene Simmons jut még eszembe), de még sosem olvastam Veled interjút a magyar médiában. Kerestek már meg innen mások korábban?
Nem, ez az első alkalom.
Tudnál üzenni valamit magyarul az itteni Ramones rajongóknak? (Az interjú többi része angolul készült - a szerk.)
"Ez alkalommal szeretném megköszönni a Magyar közönségnek hűséges támogatását a Ramones-ek és a Punk zene felé a hosszú éveken keresztül. Nagyon jól esik az a tudat, hogy a Ramones-eknek még mindig vannak sok hívei Magyarországon."
Köszönet Kati és Keith Greennek az interjú létrejöttéhez nyújtott segítségükért
www.keithphotog.com