A punk már jó ideje túlságosan is kiszámítható, de azért akadnak még üdítő kivételek. A közvetlen előzményt, a Suburban Nightmare-t is beszámítva már 20 éve szabadon garázdálkodó Dwarves valószínűleg több embert bosszantott fel, sebesített meg vagy használt ki szexuálisan eddigi karrierje során, mint az összes többi amerikai punk zenekar együttvéve. Egy klasszikus Dwarves koncert maximum 10 percig tart (ebbe kényelmesen belefér 10 Dwarves sláger), aztán következik a tömegverekedés. Ennek általános formája, hogy a zenészek, élükön a mikrofonját nunchakunak használó Blag Dahliával és a gitárjával vagdalkozó, meztelen, szörnymaszkos Hewhocannotbenameddel (Akitnemszabadmegnevezni) felsorakoznak a színpad elején, és az egri vár védőit megszégyenítő elszántsággal verik vissza az ostromló tömeget. Az effajta show hatásos módja a legendaépítésnek, hiszen ahogy a frontember Blag találóan megjegyezte egy interjúban, ha kurva jól is játszik a zenekar, nem biztos, hogy emlékezni fognak rá egy hét múlva, de ha ez volt az a buli, amikor leesett valaki a tetőről, akkor igen.

A húsz éve töretlen lendület forrása a gyakran emlegetett ingyen kokain mellett a tizennégy éves, fogszabályzós kislányok érzett vonzalmuk. (Blag: "Ha kimegyek a színpadra, és meglátom őket a nézőtéren, rögtön beindulok.") A legperverzebb grupi-sztorik nagy része ezek után nem meglepő, hogy a Dwarves nevéhez fűződik. Vadge Moore, az aberrált dobos például még ma is elérzékenyül, ha a paralízises kislánnyal töltött légyottjára gondol:

"Clevelandben játszottunk, és a buli után odajött hozzám ez a csaj. Mankóval járt, mert deréktól lefelé lebénult, amikor kiskorában leesett egy fáról, de annyira jól nézett ki, hogy bevállaltam. Buli után kiverte nekem az öltöző zuhanyzójában, aztán felmentünk hozzá, és megdugtam, de nem érzett semmit. Úgyhogy megkért, hogy harapdáljam össze, amilyen erősen csak tudom, főleg a melleit. Teljesítettem a kérését, több helyen vérzett is. Mondtam, hogy most ki kell mennem pisilni, mire ő: pisilj inkább rám! Levizeltem az egész testét, tetőtől talpig, ő meg végig sikongatott, úgy élvezte, ahogy a sárga zuhany égeti a sebeit."

Azért ejtsünk pár szót a zenéről is. A Chicagóból indult, majd San Franciscóba áttelepült Törpék első albuma a '86-os Horror Stories, ezen még középtempós garázsrockot játszanak. A klasszikus Dwarves hangzás (Ramones ötszörös sebességgel) először a '88-as Toolin' For a Warm Teebag-en hallható. Az album ugyan csak kilenc percig veszi igénybe a hallgató drága idejét, mégsem lesz utána senkinek hiányérzete. Ezután lépnek egyet előre, a Recess Recordstól a Sub Pophoz szerződnek, és '90-ben kiadják 15 perces mesterművüket, a Blood, Guts & Pussyt, amely már a borítójával is sokkol: két vérrel lelocsolt meztelen lány és egy törpe található ugyanis rajta. Bár a törpe, minden híreszteléssel szemben nem azonos Glenn Danziggel, a lemez hangzását gyakran szokták egy poposabb Earth A.D.-hez (Misfits) hasonlítani.

A '91-es Thank Heaven for Little Girls jóval dallamosabb elődjénél, itt ismét megjelennek a 60-as évekből merített behatások. Ezen az albumon található a Dwarves első szerelmes balladája, a Dairy Queen, amelyet Blag ahhoz az ital-automatához írt, amit unalmában megbaszott, amikor a többiek az egyik koncertre tartva útközben egy benzinkútnál felejtették éjszakára. A '93-as, garázsrockosabb Sugar Fix megjelenésekor elterjed a hír, hogy Hewhocannotbenamedet leszúrták egy kocsmai verekedésben, és a Dwarves gitárosa meghalt. Amerika-szerte nekrológok tucatjai jelennek meg, melyekben nem győzik méltatni Hewho érdemeit, mígnem kiderül, hogy a srácok csak vicceltek, és az egész sztori kamu volt. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy a Sub Pop kirúgja a zenekart, akik fel is oszlanak...

Hogy aztán három évvel később újraalakuljanak. A The Dwarves Are Young and Good Looking-on megmutatják, hogy poppunk-slágereket is tudnak írni: az Everybody's Girl az egyik legjobb ezek közül. Az Epitaph által leigazolt Dwarves '99-ben adja ki legváltozatosabb lemezét Come Clean címmel, melynek borítóján a Blood, Guts & Pussyról ismert törpe és két meztelen kiscsaj figyel, szappanbuborékok között, tisztára mosva. Ezen aztán tényleg minden van, még egy techno-metal paródia is ("Over You"), és mindegyik szám zseniális, különös tekintettel a "Better Be Women" című klasszikus poppunk slágerre. A nehezen kezelhető zenekartól azonban az Epitaph is gyorsan megszabadul, így eddigi legutolsó, korábbi slágereik újra felvett verzióit, és néhány új számot tartalmazó válogatáslemezük a How To Win Friends and Influence People már egy kis kiadónál, a Reptiliannél jelenik meg. A zenekar tagsága az eltelt évek alatt folyamatosan változott. A teljesség igénye nélkül a már említetteken kívül hosszabb-rövidebb ideig tagja volt a Dwarvesnak Salt Peter (basszusgitár), Crash Landon (gitár), Marky de Sade (basszusgitár), Wholly Smokkes (gitár), Gash Money (basszusgitár), Trevor Whatever (samplerek) és Rex Everything (gitár). Ez utóbbi nem más, mint Nick Oliveri a Kyussból és a Queens of the Stone Ageből, aki Angliában azzal alapozta meg a QOTSA hírnevét, hogy a leedsi fesztiválon meztelenül lépett a színpadra. Hiába, megtanulta a Dwarvesban, hogy a legegyszerűbb trükkök a leghatásosabbak...

Tazzie Bushweed basszerina személyében húsz év után, 2002-ben végre egy nő keveredett a Dwarves tagjai közé, ami nyilván feldobja a színpadképet, ha vetkőzésre kerül a sor. 2004 őszén pedig kijött a jelenlegi állás szerinti utolsó lemez, a The Dwarves Must Die, a k